abádszalók

2018.09.24. 10:28

Százhuszonkét éve jött létre Abádszalók

Általában kettős ünnep a Város Napja Abádszalókon. Több mint egy évszázada, 1896-ban egyesült Tiszaabád és Tiszaszalók. A két község egyesüléséből létrejött település 2005- ben pedig városi rangot kapott.

Ujvári László

sdr

Szeptember 22-én délelőtt, az egyesülést jelképző emlékműnél tartották a tizenharmadik Város Napi ünnepséget. Balogh Gyula polgármester, valamint Kovács Sándor országgyűlési képviselő köszöntötte a megjelenteket.

Ezután az erdélyi testvértelepülés, Backamadaras, valamint a lengyel Rzepiennik Strzyzewski képviselői mondták el gondolataikat. Ez alkalommal is átadták a város elismerő díjait.

Pacsai Norbert pedagógus Abádszalókért díjat kapott, akárcsak Szabó István, a sulyomcsoki ötletgazdája és kivitelezője.

Baljós előjelekkel indult a program, a környező településeken már reggel esett. Az ég zendülése Abádszalókig hallatszott. A rendezvény végül zavartalan volt. Sőt – véletlen vagy sem -, csak a szózat után kezdett rá az eső.

Az ünnepségen közreműködött a Tiszafüredi Ifjúsági Fúvószenekar.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában