JÁSZSZENTANDRÁS

2018.10.01. 19:47

Még mindig jócskán ad munkát a helyieknek a homoktövis

Elkezdődött a homoktövisszüret Jászszentandrás határában. Idén is bő termés várható, ami jócskán ad munkát a helyieknek. Egyre kevesebb a közfoglalkoztatott dolgozó, ezért a kétkezi munkát igénylő betakarítás olykor nehézségekbe ütközik. A piac telített, ez pedig folyamatos termékmegújításra ösztönözi a feldolgozást végző szociális ­szövetkezetet.

Illés Anita

A rövidre vágott homoktöviságakat Kozma István kocsira pakolta, majd a termést elszállították a feldolgozóüzembe

Fotó: Illés Anita

A község határában már elkezdték szüretelni a homok aranyának is nevezett vitamindús homoktövisbogyókat. Ottjártunkkor megtudtunk, hogy a munkálatokhoz bizony szorgos-dolgos kezekre van szükség.

– A tüskék miatt nem egyszerű a bogyókat begyűjteni, ezért azokat ággal és levelekkel együtt kell levágni – magyarázta el a munkafolyamatot Kovács József, aki közfoglalkoztatottként dolgozik. A lemetszett homoktöviságakat összegyűjtik, kocsira pakolják és a feldolgozást végző üzembe szállítják.

A képviselő-testület évekkel ezelőtt döntött úgy, hogy közfoglalkoztatás keretében homoktövis-termesztésbe kezd a község. A telepített homoktövisbokrok 2016-ban fordultak először termőre, és azóta évről évre több ontja gyümölcsét a Himalája vidékeiről származó, C-vitaminban bővelkedő ­csodabogyóból.

– Jelenleg kilenc hektáron van homoktövis-ültetvényünk. Ebből három hektár régebbi és hat hektár újabb telepítésű. A területekről összesen körülbelül tizenhat tonna termést várunk idén.

– A közfoglalkoztatás keretében helyben megtermelt homoktövisbogyók feldolgozására szociális szövetkezetet hozott létre az önkormányzat. Jelenleg hat főt foglalkoztatunk – mondta érdeklődésünkre Szabó László polgármester.

Az értékes vitaminbombát feldolgozó üzemben gyümölcslét, szörpöt, teát, homoktövisvelőt és gyümölcsőrleményt készítenek. A fogyasztók egyre jobban megismerik és megkedvelik a narancssárga bogyó jótékony hatásait.

Évszakfüggő, hogy melyik készítmény a keresettebb, nyáron leginkább a szörp, ősszel és télen a tea és a gyümölcsvelő kedveltebb. A polgármester kiemelte, hogy az értékesítésnek vannak nehézségei ugyanis telített a piac.

A rövidre vágott homoktöviságakat Kozma István kocsira pakolta, majd a termést elszállították a feldolgozóüzembe
Fotó: Illés Anita

– Néhány évvel ezelőtt sokkal kevesebb homoktövisbogyóból készült terméket lehetett kapni. Mára ez a helyzet megváltozott, sokkal több készítmény megvásárolható.

– A termelés nem olcsó, ezért alacsony ár helyett jó minőségű termékek széles választékával lehetünk sikeresek. Igyekszünk mindig valamilyen újdonságot kitalálni. Nemcsak hazai, hanem arab piacra is termelünk – mondta Szabó László.

A homoktövis termesztése nincs gépesítve, ezért többnyire kétkezi munkára vannak hagyatkozva. A termés betakarítása lassú folyamat. A közfoglalkoztatásban egyre kevesebb dolgozót tudnak alkalmazni, így gondot okozhat, hogy kivel szüreteljék le a szupergyümölcsöt.

A problémára megoldást jelenthet a polgármester szerint, ha alkalmi munkavállalókra bízzák a bogyók begyűjtését.

Szeretnének önellátóvá válni

A homoktövisbogyó feldolgozására létrehozott jászszentandrási szociális szövetkezet dolgozóinak béréhez belügyminisztériumi pályázaton nyertek támogatást. Idővel azonban szeretnék saját bevételeikből finanszírozni a bérköltségeket.

Célul tűzték ki továbbá, hogy a szövetkezet minél inkább önellátóbbá váljon és megőrizzék, illetve bővítsék a már létrehozott munkahelyeket. Egészségmegőrző termékeikkel rendszeresen részt vesznek helyi és megyei rendezvényeken, piacokon, valamint pozitív példaként az országos közfoglalkoztatási kiállításon is bemutatkoztak már.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában