jászkunság

2018.11.26. 11:23

Marasztalnák a fiatalokat a térség kistelepülései

Nagyvárosokban sem könnyű itthon tartani manapság a fiatalokat, hát még a kisebb településeken! Pedig a kis falvak elnéptelenedése ellen csak egy orvosság van: helyben marasztalni a felnövekvő nemzedékeket.

Forrás: Shutterstock

Megyénk számos településén felismerték ezt, és különböző módokon próbálják vonzóvá tenni a vidéket. Kétpón például a letelepedést segítik.

– Évek óta működik az a programunk, melynek köszönhetően öt forintért lehet telket vásárolni – mondta el Keresztes Péter polgármester. – Egyetlen feltételünk van: egy éven belül építkezni is kell. Úgy tapasztaltuk, ezt mostanában ki is használják a fiatalok.

Mifelénk a csok-támogatással és azzal, hogy a közműveket ingyen kötik be, már valóban fel lehet építeni egy családi házat. Emellett több önkormányzati lakásunk is van, a bennük lakó fiatalok szintén az önálló élet első időszakát élhetik itt, megteremtve az anyagiakat a továbblépéshez.

Amint a polgármester hozzátette, azzal, hogy Kétpón működik az iskola és az óvoda is, további vonzó lehetőségeket kínálnak.

Jászboldogháza abban a szerencsés helyzetben van, hogy lakosságának száma nem csökken, sőt fiatalok telepednek le a községben, és a gyermekek száma is növekszik. Az önkormányzat különböző módon ösztönözi a fiatalok helyben maradását.

– Öt éve otthonteremtési támogatással segítjük a településen letelepülni vágyó fiatalokat. Az önkormányzat kétszázötvenezer forinttal támogatja a házvásárlást, illetve a gyermekvállaláshoz kapcsolódó házfelújítást. A támogatásnak természetesen vannak feltételei, melyeket egy helyi rendelet szabályoz.

– Ezenkívül kiemelten kezeljük a gyermekekkel foglalkozó intézményeket, hogy minél színvonalasabb ellátást biztosítsunk számukra. Jelenleg új bölcsőde létesítésével foglalkozunk, nemrég megújult az általános iskola és az óvoda – tájékoztatott Szűcs Lajos, Jászboldogháza polgármestere.

– Az ország legbiztonságosabb települése címünk már önmagában garancia arra, hogy helyben maradjanak a fiatalok – mondta el hírportálunknak Kőröstetétlen polgármestere.

Pásztor Imre kiemelte, óriási lakhatási kedvezményeik is nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy véletlenül se költözzenek el a falubeliek. – Az önkormányzati telkek csupán 500 ezer forintba kerülnek nálunk.

– Ráadásul, ha rászorulónak minősül a terület vásárlója, akkor akár öt forintért is odaítélheti a házhelyet a képviselő-testület. Azt gondolom, sokaknak nagy lehetőség ez. Így nem is jellemző az elvándorlás errefelé… – taglalta a polgármester.

Beszéltünk néhány fiatallal, akik a közelmúltban költöztek vidékre. Egyöntetűen állítják, megéri a csendesebb községekbe költözni, annak ellenére is, hogy számos hátránnyal szembesülnek.

Persze, érdemes előzetesen felmérni az adottságokat, lehetőségeket. Úgy vélik azonban, a csendes vidéki környezet, nyugalom és biztonság bőven megéri a kisebb kényelmetlenségeket.

Programot is indítottak

Fegyverneken kifejezetten a fiatalok helyben maradása céljából indították ősszel az „Esély Otthon – Otthon Fegyverneken” című programot. Külön irodát hoztak létre, ahol információkkal, képzésekkel, tanácsadással segítik a fiatalokat, másrészt pénzbeli, képzési támogatásra is pályázhatnak a fegyverneki lakcímmel rendelkező diákok.

Már az első körben tizenhárman pályáztak, ebből nyolc jelentkezőnek már de­cember elsejétől folyósítják a támogatást, melyre ismét lehet jelentkezni év végéig.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában