jászfényszaru

2018.11.05. 10:30

Megünnepelték a jubileumot

Emlékfa-ültetéssel kezdődött a Fényszaruiak Baráti Egyesülete (FÉBE) megalakulásának negyedszázados ünnepsége szombaton.

Illés Anita

A művelődési ház előtti parkban ültették el azt a hegyi mamutfenyőt, ami a FÉBE és az itt élők emlékét hirdeti.

Helyi lokálpatrióták 25 évvel ezelőtt szülőföldjük szeretetéből kiindulva határozták el, hogy kötődésüket szervezeti formában is kifejezik, ezért létrehozták a Fényszaruiak Baráti Egyesületét.

Az ünnepségen Tóth Tibor, a FÉBE Jászságért díjas elnöke köszöntötte a meghívott vendégeket, majd nosztalgiafilmezésre hívta a résztvevőket. Régi videófelvételek segítségével idézték fel az elmúlt időszakot.

Az ünnepségen díszokleveleket adták át az alapító tagoknak és egyesületi kitüntetésekkel ismerték el a szervezetért cselekvők munkáját. Győriné dr. Czeglédi Márta polgármester köszöntőjében kiemelte a FÉBE közösségi erejét.

A rendezvényen bemutatták a civil szervezet történetéről szóló könyvet, ami ismerteti az egyesület városért végzett sokszínű, értékőrző tevékenységét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában