KENGYEL

2018.11.12. 19:41

Négy éve leállt a bagimajori kápolna felújítására nyert pénz kifizetése

Az 1800-as években épült bagimajori kápolnában havonta egyszer jönnek össze misére a kengyeli gyülekezet tagjai.

Molnár-Révész Erika

A képről is látszik, milyen állapotban van a kápolna

Forrás: Beküldött fotó

Az épületben nyugszanak a Baghy család, Bagimajor egykori birtokosainak elhunyt tagjai is. Legutóbb, szeptember 21-én különleges eseménynek adott helyet a barokk stílusú imaház.

Baghy Gyula, Bagimajor utolsó birtokosának hosszas nyomozás után megtalált, majd exhumált földi maradványait temették újra méltó helyére, a családja mellé. Funkciójához viszont kezd méltatlanná válni a fontos szakrális hely.

A kápolna vakolata már szinte teljesen lemállott, a benti freskók is csak nyomokban látszanak.

– Valóban nagyon rossz állapotban van – mondta az itt miséket tartó Lengyel István esperes.

– Évekkel ezelőtt megcsináltattuk a tetőt, mert már beázott az épület. A kupolák három tornyára rézburkolatot tettünk, a bejárati ajtót kicseréltettük, ahogyan az ablakokat is, mert azok már kiestek a keretből. Ha bejött valamilyen felajánlás, azt mind ráköltöttük.

– A teljes felújításra legalább ötvenmillió forint kellene, ekkora összeget viszont nem tudunk összegyűjteni. Többször pályáztam, már az önkormányzattal együtt is, de sajnos nem sikerült nyerni. Ennek ellenére folyamatosan figyelem az erre irányuló pályázatokat – tette hozzá az esperes.

A képről is látszik, milyen állapotban van a kápolna
Fotó: Beküldött fotó

– A bagimajori Szent Imre Kápolna felújítására az önkormányzat és az egyház közösen nyújtott be pályázatot még 2014-ben. Az úgynevezett norvég alapos pályázat elbírálása pozitív lett, százötvenmillió forintot megítéltek, már a közbeszerzést is lefolytattuk. Azonban az akkori miniszterelnökséget vezető miniszter leállíttatta a kifizetéseket forráshiányra hivatkozva, így végül nem lehetett megvalósítani a felújítást.

– A Jézus Szíve Katolikus Templom, vagyis a nagytemplom felújítására pedig 2017-ben pályáztunk, azonban az Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal nem ítélte indokoltnak az igényünket, így sajnos füstbe ment terv lett a felújítás. A lehetőségeket továbbra is keressük mindkét templom renoválására – tájékoztatta hírportálunkat Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában