GALÉRIÁVAL

2018.11.15. 13:50

Tavaszt érez a természet: virágoznak a fák, érik az eper

Az eddig szokatlanul enyhén alakuló novembert megyénk növényei is megérzik. Sok helyen becsapja például a gyümölcsöket a kései meleg. Míg más esztendőkben ilyentájt a hajnali fagyoktól didergünk, idén még friss gyümölcsöt is lehet szedni a földekről. Huber Istvánnál például még november közepén is piroslik az eper, de máshol is bőven találunk példát a tavaszias ősz okozta furcsaságokra.

Kovács Berta

Huber István fegyverneki őstermelő.

Fotó: Mészáros János

– Ritkásan található a töveken a gyümölcs, nem akad belőle minden bokron, de háromnaponta leszedünk másfél kilónyit a félhektárnyi területről – számolt be róla a gazda.

– Egy hónapja terem, szerencsére még nem fagyott el. Kisebbek ugyan a szemek, mint tavasszal, de az íze nagyon jó. Korábban, mikor még több volt a töveken, háromnaponta négy-öt kilogrammot is leszedtünk.

– De nem tudunk annyit szedni, mint amekkora lenne az igény, amint kirakjuk, gyorsan el is fogy. Egy-két virág még most is akad, de abból már valószínűleg nem lesz semmi, jövő héten már várható a fagy.

Huber István azt is elmondta, a dinnyéje is csak most fogyott el, pár darab sárga bélű görögdinnyéje van már csak. Halottak napján is rengeteg volt, vették is.

Huber István fegyverneki őstermelő.
Fotó: Mészáros János

Demény István Szolnok határában lévő kertjében is hozott még termést az eper, ha nem is nagy mennyiségben. A napokban szedte le a másodérett szemeket. A málnáról is lehet még csipegetni a termést, igaz, ez folytontermő fajta, így a fagyok beálltáig érleli gyümölcseit.

Az aranyvessző is virágot bontott. A paprika és a paradicsom pedig – ahogy megyeszerte sok helyen – még most is töretlenül virágzik, és hozza a termést.

Kurucz István tiszajenői meggyesében is akad olyan fa, ami „tavaszt érez”.

– A négy-öt éves telepítésű fákon láttam virágot, még bimbót, nem nyíltak ki. Az idősebbek viszont nem virágoznak. A korábbi éveket is figyelembe véve, nekem az a tapasztalatom, hogy a fiatalabb, gyengébb vízháztartású, kisebb koronájú fákon jelenik meg virág, ha még ősszel is meleg az idő. Volt már, hogy amikor bejött az enyhe, napsütéses idő télen, januárban is megjelentek a bimbók a kisebb fákon – idézte fel a gyümölcsösgazda.

Hegyesi Péter törökszentmiklósi almatermelő is találkozott a későn nyíló virágokkal.

– Én túlnyomórészt idared fajtával foglalkozom, ezeken a fákon szórványosan található virág. Ez nem gyakori novemberben, de ez nem is novemberi időjárás. Ezeket a virágokat a hideg úgyis el fogja vinni... – mondta a termelő.

– Egy hónappal ezelőtt a nagykörűi meggyfáimon is volt virág, több helyszínen is. Ez nem gyakori novemberben, de előfordul – számolt be róla a csataszögi Lakatos László.

Kiss János szolnoki kertjében pedig a szilva hozott pár virágot, ami aztán le is hullott.

– Ilyenkor, ősszel, ha enyhe az idő, mindig előfordul, hogy a kertekben is megjelenik a fákon a virág. De ez még nem okoz gondot, nem kell jövő évi terméskieséstől tartani.

– A gyümölcsfákat az viseli meg, ha már beáll a hideg, majd utána jön rá a meleg, és kivirágzik, majd ismét jön egy hideg periódus. Ha karácsonykor még ilyen idő lenne, akkor már lehetne aggódni – fejtette ki Bohácsi Gábor kertészmérnök, hozzátéve, látta, hogy az aranyeső és a japándísz is virágot hozott.

Hubai Imre Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke is úgy nyilatkozott, hogy ez a jelenség még nem okoz említésre méltó gazdasági kárt. A hosszú ősz, az enyhe időjárás miatt a növények vegetációs ideje is kitolódott egy-másfél hónappal. A gyümölcsfák az őszi virágzásból adódó kiesést tavasszal pótolni tudják az alvó rügyekből.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában