tiszazug

2018.11.30. 06:58

Több száz lakostól próbál tartozást behajtani a korábbi hulladékszállító

Hat évvel ezelőtti tartozást próbál behajtani a Kun Hulladék Kft. (korábbi hulladékszállítást végző cég) több száz, talán több ezer lakostól és intézménytől. Az érintettek szerint már elévült a kintlévőség. A jogászok szerint is.

Joó Zsuzsa

Forrás: Shutterstock

Hírportálunk úgy értesült, gyakorlatilag a Tiszazug szinte összes települését „megszórta” egy fizetésre biztató csekkel a korábbi, hulladékszállítást végző cég, a Kun Hulladék Kft. Pontosabban egy követeléskezelő cég, melyet a Kun Hulladék – ez a cég a Remondis Kft. jogutódja – bízott meg tartozása behajtásával.

Lakosoknak, cégeknek, sőt, önkormányzatoknak is küldtek ki csekket évekkel ezelőtti tartozás(ok)ról, kamatokkal, behajtási költséggel, adminisztrációs díjjal növelve. A számla legfőbb „érdekessége”, hogy a tartozás több mint öt éven túli.

Hegyes Zoltán, Cibakháza polgármestere hírportálunknak elmagyarázza, hogy a Remondis Kft. 2012. december 31-én fejezte be tevékenységét, azóta csaknem hat év telt el. Ennyi idő alatt a cég – a lakosok elmondása szerint – egyetlen felszólítást sem küldött ki elmaradt tartozás miatt. Hegyes Zoltán hangsúlyozza: az önkormányzat nem szolgáltatóellenes.

– Ha valaki időben kap egy csekket, azt be kell fizetni, nincsen mese. A szolgáltatónak pedig az a dolga, hogy ha valaki azt nem rendezte, a következő hónapban figyelmezteti rá. De nem hat év múlva! Ha ilyenkor jut eszébe egy szolgáltatónak a tartozást kifizettetni az ügyfelekkel, akkor inkább ő szégyellje magát, és hagyja az egészet! – fűzi hozzá a polgármester.

Hegyes Zoltán dr. Kókai Gábor ügyvéd segítségével elemezte a 2012-es szemétszállítási díjhátralékok ügyét. A szakember szerint ebben az esetben a 2012-ben hatályos törvények szabályait kell figyelembe venni. Azaz, ha valaki 2012 után, de még 2017 előtt kapott fizetési felszólítást a Kun Hulladék Kft.-től, az megszakíthatja az elévülést. A követelés csak ebben az esetben érvényesíthető bíróság előtt, ennek hiányában azonban az esetleges tartozás elévült.

A követeléskezelő cég honlapján közzétette, milyen tartalmi elemekkel kell ellátni a fizetési felszólítást. Ezek közül lényeges elem, hogy az adóssal közölni kell az adósság keletkezésének dátumát, illetve fel kell hívni a figyelmét, hogy milyen következményekkel, végrehajtási intézkedésekkel jár, ha az adósságot nem fizeti meg. Mint kiderült, ezek egyike sincsen feltüntetve a kiküldött leveleken. Dr. Kókai Gábor szerint tehát több formai követelménynek sem felel meg a felszólítás – mely nem is ajánlottan érkezett a címzettekhez.

A hírportálunk által megkérdezett másik jogász szerint is „ebben az ügyben maga a tartozás él, de nem kikényszeríthető”. Mint magánember tette hozzá: „én nem fizetném be, és visszaírnék a követeléskezelőnek, hogy elévült, ne is zaklassanak vele többet”.

A követeléskezelő szabályzata azt javasolja, hogy aki vitatja a követelést, az a Foldana Kft. címére vagy elektronikus levélcímére írásban terjeszthet elő kifogást. Azaz, aki élni kíván az elévülés lehetőségével, az írjon egy nagyon rövid (természetesen ajánlott) levelet, miszerint a kimutatott tartozással szemben kifogást terjeszt elő, elévülés miatt.

Itt mutatjuk azt a kifogásról szóló mintalevelet is, melyet dr. Kókai Gábor ügyvéd fogalmazott, így segítve a jogban, hivatalos levelek írásában járatlan embereknek.

FOLDANA Kft.

BUDAPEST

Jász utca 66/B.

1135

Tisztelt Foldana Kft.!

Alulírott …… (5462 Cibakháza, ……) az alábbiak szerint válaszolok az Önök 2018. ….. napján kelt (iktatószám: ……, azonosító: …..) levelében foglaltakra.

1.) Önök a levelükben arra hivatkoztak, hogy a Kun Hulladék Kft. megbízásából fordultak hozzám. Kérem, elsődlegesen szíveskedjenek igazolni a képviseleti jogukat a megfelelő tartalmú meghatalmazás megküldésével.

2.) A cégnyilvántartás adatai alapján a Foldana Kft. cégjegyzésére kizárólagosan dr. Balla Róbert ügyvezető jogosult, azonban a levelet nem ő írta alá. Kérem, szíveskedjenek igazolni, hogy az aláírók rendelkeznek a Foldana Kft. képviseletére jogosító, az ügyvezetőtől származó meghatalmazással.

3.) Arra az esetre, ha az 1-2.) pontban szereplő formai problémák megoldásra kerülnek, tájékoztatom Önöket, hogy a Kun Hulladék Kft-vel több, mint öt éve semmiféle kapcsolatban nem állok, azóta részemre írásbeli felszólítást nem küldtek. Álláspontom szerint tehát a követelés a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 324. § és 327. § alapján elévült, az bírósági úton nem érvényesíthető.

Cibakháza, 2018. 11. …..

Tisztelettel:

Levélben, a behajtás jogosságával kapcsolatos kérdéseinkkel megkerestük a Foldana Kft.-t, de eddig még nem érkezett válasz.

A helybeliek hozzáállását látva, teljes az összefogás a fél megyében

Molnár Bálint öcsödi polgármester elmondta, számos kollégája jelezte, hogy településükre is eljutottak a felszólító számlák. Mesterszálláson állítólag önkormányzati intézmények is kaptak ilyen csekket. Molnár Bálint szerint felháborító, hogy egy cégnek hat év után jut eszébe behajtani a tartozásokat.

Rákócziújfalu jegyzője, Hegedűs László írásban javasolta mindenkinek, hogy a Foldana Kft.-vel kapcsolatos levélre haladéktalanul vegyék fel a kapcsolatot a kft.-vel, és kérjék postázni a Kun Hulladék Kft. által kibocsátott fizetési felszólító másolatát és annak átvételét igazoló dokumentumot (tértivevényt). Ezt a javaslatot még a postához is elküldték, kifüggesztették, hogy minél kevesebben fizessék be –a jegyző szerint is elévült – tartozásukat. Varga József polgármester elmondta: ennek hatására szerencsére csak páran rendezték a csekket. A későbbiekben is a lakosok segítségére lesz az ügyben az önkormányzat.

A lakosok – Rákóczifalvától egészen a Tiszazug déli részéig – közösségi oldalakon osztották meg tapasztalataikat az üggyel kapcsolatban. Úgy tűnik, ebben a helyzetben teljes az összefogás a fél megyében.

A Kun Hulladék Kft.-t a Nemzeti Cégtár adatai szerint 1995-ben alapították, nettó árbevétele 2017-ben mindösszesen 460 ezer forint volt. A cég jelenleg is „él”, az nem áll felszámolási, végelszámolási, csőd- vagy törlési eljárás alatt.

Borítókép: illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában