A kölcsönös tisztelet az alapja mindennek, ezt vallja Marika

– Nincs vejem és menyem, csak négy gyermekem van. Annyira jó a kapcsolatunk, nagy a szeretet – vázolta a családi képet Marika. Egyébként egy fiuk és egy lányuk van, akik négy unokával ajándékozták meg őket. Az egyik család Tiszafüreden, a másik Budapesten él. Büszkén mesélte, hogy mindkét gyermeke két diplomával rendelkezik, fia például saját éttermet működtet. Volt honnan tanulnia, szülei sokáig boltosok voltak Nagyivánon.

– Először kisiparos, majd kiskereskedő lettem. Volt egy ruha-, valamint egy cipőboltunk. Hosszú ideig csináltuk, végül az egészségünk romlása miatt döntöttünk a befejezés mellett, körülbelül tíz évvel ezelőtt – emlékezett vissza Fekete Andrásné.

Dolgos életük nem merült ki a pénztárgép, az árucikkek és vásárlók Bermuda-háromszögében, több lábon álltak. Rengeteg jószáguk volt, mellyel elsősorban férje és egy alkalmazott, Kiss József foglalkozott. Természetesen Marika is kivette a részét a munkából. Termesztettek még dohányt, sok mindenbe belevágtak.

– Több lábon kell állni, csak úgy garantált az ember boldogulása. Nehezen, de bírtuk. Minden percünk ütemezve volt, ez az igazság – jegyezte meg az 1941-es születésű hölgy. Másfél évtizeden keresztül idegenvezetőként is dolgozott, tizennégy országba kalauzolt csoportokat. Nem csoda, hogy nincs haragosuk, mindenki szereti őket a faluban.

Tiszteletben tartják a családot, hiszen dolgos emberek voltak. Marika elmondása szerint azért dolgoztak, hogy gyermekeiknek és unokáiknak jobb legyen. Vallja, hogy a jó kapcsolatok, a sok munka és a kölcsönös tisztelet az alapja mindennek, ember és család boldogulásának. Kínosan ügyelt arra, hogy szabálytalanságot ne kövessen el, hogy feddhetetlen maradjon.

Túl az aktív éveken, ma már úgy látja, abszolút megérte. Sok helyen jártak, számos élménnyel gazdagodtak. Úgy tűnhet, semmire nem jutott idejük a munka mellett, de a család mindig elsőbbséget élvezett. Bárhova kellett menni, arra szakítottak időt.

– Bizonyára a rengeteg munka is hatással volt az egészségünkre, ennek ellenére mindent ugyanúgy csinálnék, ha újrakezdeném. Nem bírnám elviselni, hogy nem tudok valamit megadni, biztosítani a gyermekeinknek – magyarázta Marika.

Egyszer azt mondta Lajtos István, Nagyiván polgármestere: Ha van olyan, aki kijárta az élet iskoláját, nos, ők azok. Pihenni a nyugdíjba vonulás után sem szándékoztak, aprójószágot tartottak egészen férje 2014-ben bekövetkezett haláláig.

– Találok magamnak tennivalót, nem unatkozom. Délutánonként mindig van vendégem, hol egy szomszéd, hol egy barát látogat meg – mesélte határozott örömmel a hangjában. Úgy folytatta: Isten áldja meg azt, aki kitalálta a családsegítő szolgálatot.

– Még a gondolataimat is kitalálják, segítenek, amiben csak kell. Bár kedélyállapotán és külsőleg nem látszik, az idő, a sok-sok munka nem múlt el nyomtalanul. Az elmúlt időszakban számos sérülés, törés, kisebb-nagyobb baleset nehezítette az életét. Mindent megtett a felépülése érdekében.

– Meggyőződésem, hogy az ember csak akkor gyógyul, ha akarja, és tesz is érte – szögezte le az örök érvényű alapvetést.

A lányok vezették a háztartást

Tősgyökeres nagyiváni családból származik, heten voltak testvérek, ő a hatodik a sorban. Édesanyja korán elhunyt, édesapja nevelte fel őket. A legidősebb testvér már 17, a legfiatalabb mindössze 1–2 esztendős volt. Az idősebb gyermekek, főként a lányok vitték a háztartást, édesapjuk földművesként dolgozott.

– Mióta felcseperedtem, mindig megfogtuk a munka végét. Lánykoromat egy üzemi konyhán töltöttem. Tejkezelő voltam a hortobágyi gazdaságban.

– Úgy mentem férjhez, hogy nem ismertem a mezőgazdasági munkát, akkor tanultam meg kapálni, szénát gyűjteni – tudtuk meg.