Fia tartozása miatt lakoltatták ki Marika nénit, most segítségre szorul

– Évekkel ezelőtt döntöttünk úgy a férjemmel, hogy házunkat eladva, odaköltözünk a fiamhoz. A pénzből, amit kaptunk vételár gyanánt, felépítettünk egy takaros kis otthont gyerekem portáján. A nagy házban ők laktak. De csak egy darabig, mert elköltöztek a fővárosba a jobb élet reményében, hátrahagyva a nagy épületet – meséli Sinka Miklósné.

– Amikor férjem meghalt, már csak én maradtam ott. Másfél hónappal ezelőtt levelet kaptam egy végrehajtótól.

– Az volt benne, hogy két nap múlva, november 7-én kilakoltatnak (november 15-től él a kilakoltatási moratórium – a szerk.), a fiamék ugyanis az utóbbi években nem fizették hitelüket. Akkor, ott derült ki sok minden: hiába tettük bele párommal kis házikónkba megtakarított vagyonunkat, minden a fiam nevén volt. A tartozásról említést sem tett a gyermekem...

Marika néninek két napja maradt arra, hogy összepakolja „életét” és új otthont keressen magának. Hetvenöt évesen.

– Azon a napon, amikor megjelentek a végrehajtók, se élő, se holt nem voltam. Egy órát adtak, hogy elhagyjam a házamat, az otthonomat.

„Azon gondolkodtam, magamra gyújtom az egészet. Nem sok híja volt. A kilakoltatók ki is hívták a mentősöket, mert azt hitték, elment az eszem.”

– Végül egy táskába beleraktam néhány ruhát, az irataimat, orvosi papírjaimat, meg egy kávéfőzőt... A hetvennyolc éves, beteg nővérem másfél szobás földvári lakásába költöztem.

Az idős asszony elárulja, a nővérénél csak ideiglenesen maradhat. Fiához és másik két gyermekéhez pedig nem költözne el, nem szeretne a terhükre lenni. Más életet élnek, ráadásul földvári testvérét ő segíti, gondozza – mindenképp a környéken keresne fedelet a feje fölé.

Marika néni a karácsonyi kirakodóvásárok helyett most ügyvédtől ügyvédig jár, keresi az igazát és a jogi lehetőségeket. Terve az, hogy valahogy visszavásárolja csöppnyi kis házát, amit elvettek tőle. Méghozzá hitelből, mert eddigi nyugdíját mindig otthona csinosítására költötte, félre nem rakott. Kérdés persze, melyik bank adna kölcsönt egy ilyen korú asszonynak.

De Marika néni bízik abban, valaki mégiscsak a segítségére lesz, ha más nem, hát a Jóisten. Neki soha nem volt tartozása, ő senkit nem bántott. Kérdésünkre, haragszik-e a fiára, csak annyit mond, bármi is történt, akkor is az ő fia. Az ünnepek pedig..., hát azt nem várja.

– A karácsony? Arra nem gondolok. Ha mégis eszembe jut, hát megszakad a szívem... – csuklik el a hangja.

Kiderült, hogy próbálnak segíteni

Hírportálunk már a kilakoltatás napján felvette a kapcsolatot a helyi egyházközségek vezetőivel, a helyi önkormányzattal, más települések polgármestereivel. Beindult valamiféle segítő hálózat, a helyzet azonban korántsem egyszerű.

– Városunkban jelenleg nincsen üres szociális bérlakás. Mivel a néni jelezte, hogy a környéken szeretne egy önálló ingatlant, felajánlottuk, vásárlás esetén kifizetjük az előleg egy részét neki.

– A későbbiekben is tudjuk anyagilag támogatni az asszonyt – mondta Hegedűs István földvári településvezető. De nincsen üres ingatlan a szomszédos Cibakházán és Martfűn sem, szó szerint sorban állnak a segítségre szorulók a bérlakásokért.

Muzsik Tamás református lelkész, ha mással nem is, de tartós élelmiszerrel biztosan támogatja Marika nénit. Kovácsik Antal diakónus is megkereste a nyugdíjast. Lassan egy város fog össze azért, hogy Marika nénit segítse így vagy úgy.

Mi pedig reméljük, már a közeljövőben teljesülhet a nyugdíjas vágya: neki is lesz egy egyszerű otthona, ahol csendesen éldegélhet.

Talán éppen az önök segítségével!