tiszavárkony

2018.12.08. 09:30

Januártól kétszeresére emelik a közösségi színtér bérleti díját

Felemelték a tiszavárkonyi közösségi színtér bérleti díját, erről a múlt heti ülésen döntött a képviselő-testület.

Kovács Berta

Hegedűs István polgármestertől megtudtuk, 3 éve nem történt emelés, de szükség volt rá, hogy az épület használatának legalább a rezsiköltségét fedezzék. Így januártól a korábbi 1270 forint helyett óránként 2500 forint bérleti díjat kell fizetni.

A színteret sokan igénybe veszik családi programok, születésnap, baráti összejövetel, s lakodalom céljára is. A színtér ad otthont különféle közösségi programoknak is, a nyugdíjasklub vagy a babaklub is itt tartja foglalkozásait. A polgármester elmondta, a közösségi programokat a díj emelése nem érinti, ilyen célra továbbra is ingyen biztosítanak helyszínt.

A megnövekedett kérelmek miatt a települési támogatások összegét viszont csökkenteni kellett jövő év januártól. Azért, hogy változatlan jogosultsági feltételek mellett az e célra kapott központi támogatásból fedezni tudják a tiszavárkonyiaknak nyújtandó fűtési-, gyógyszer-, gyermekgondozáshoz nyújtott, illetve az első lakáshoz jutást segítő támogatásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában