szolnok

2018.12.15. 10:30

Kormányhivatali évösszegző: dr. Berkó Attilát kérdeztük

A magyar közigazgatás fejlesztésének folyamata még nem ért véget, hiszen az állami szolgáltatásoknak igazodniuk kell a társadalmi, gazdasági változásokhoz.

Szoljon.hu

dr. Berkó Attila

Fotó: Csabai István

Közben figyelembe kell venni az állampolgárok, a vállalkozások, a társadalmi szerepvállalók igényeit – mondja dr. Berkó Attila megyei kormánymegbízott.

– Milyen évet zár a kormányhivatal 2018-ban?

– A 2010-ben megkezdett modernizációs folyamat eredményeként megyénkben is egy szerkezetében megújult, ügyfélbarát, hatékony és olcsóbb kormányhivatali rendszer alakult ki és egységesebb, koncentráltabb, átláthatóbb feladatellátás jött létre. Idén a hangsúlyt még inkább a minőségre helyeztük, és arra törekedtünk, hogy munkánk során tovább erősítsük az állampolgárok bizalmát a közigazgatás iránt. A kormányablakok esetében ez kézzelfogható, hiszen ez az a találkozási pont, ahol azonnal leszűrhető, hogy mit is gondolnak erről az ügyfelek. Az már látszik, hogy az emberek megkedvelték a kormányablakokat, ahol egy helyen több ügy is elintézhető. A megyében tizennégy, ebből Szolnokon három integrált ügyfélszolgálat várja az állampolgárokat. További fejlesztéseket tűztünk célul, így néhány éven belül 18-ra emelkedik a megyei kormányablakok száma. A tervek között szerepel egy kormányablakbusz beállítása is, amely ugyanolyan szolgáltatást nyújt, mint az integrált ügyfélszolgálat. Lényegében egy mozgó kormányablakról van szó. A közigazgatás fejlesztésének egyik meghatározó célja, hogy az állampolgárok minél kevesebb idő alatt érjék el az ügyintézési pontokat, illetve közelebb vigyük a közigazgatást az emberekhez.

dr. Berkó Attila
Fotó: Csabai István

– Várhatók-e újabb fejlesztések a területi közigazgatásban?

– A 21. század elején az ország előtt újabb kihívások állnak. A kormány célul tűzte ki, hogy húsz-harminc év múlva Európa egyik legélhetőbb államává váljon Magyarország. Ehhez több területen várhatók újabb döntések, mint a családtámogatások rendszerének erősítése, a gazdaságfejlesztés és a versenyképesség növelése, a bürokrácia további csökkentése. Fontos terület a nemzeti identitás, a kultúra, illetve az oktatás erősítése. Mindez azért lényeges, mert a közigazgatásnak is fel kell készülnie a változásokra, meg kell felelnie az új kihívásoknak. Kormányhivatalunk munkatársai eddig is jól megoldották feladataikat és biztos vagyok abban, hogy így lesz ez a jövőben is. Az alkalmat megragadva kívánok áldott ünnepet és eredményekben, sikerekben gazdag, boldog új esztendőt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában