beruházás

2018.12.30. 11:30

Már épül az új idősek otthona Kengyelen

Már elkezdődtek a jövőben az idősek nappali ellátását biztosító épület kivitelezési munkálatai Kengyelen, a beruházásnak májusig kell elkészülnie.

Molnár-Révész Erika

A látványterv szerint korszerű lesz az új épület

Forrás: Beküldött fotó

– Már 2014-ben elkezdte az önkormányzat az intézmény fejlesztésének tervezését, időközben azonban eldőlt, hogy a bentlakásos otthon felújítását nem támogatja a pályázat, ráadásul a támogatási összeg is folyamatosan csökkent.

– Végül a támogatott összeg kilencvenötmillió forint lett, maga az építkezés ötvennyolcmillió forintba kerül majd. Az épületben nemcsak az idősek nappali ellátását biztosító intézmény kap helyet, de a gyermekjóléti és a családsegítő szolgálat is ebben működik majd – tájékoztatta hírportálunkat Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere.

A látványterv szerint korszerű lesz az új épület
Fotó: Beküldött fotó

A településen jelenleg öt idős ember veszi igénybe a nappali ellátást, pedig tíz férőhelyre lenne engedély. Többen azért nem jelentkeztek, mert a jelenlegi épületben több ellátás működik egyszerre, ezért túlzsúfolt. Az önkormányzat reményei szerint az új intézményben már a maximálisan megengedett létszámmal működnek majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában