probléma

2019.01.19. 15:27

Buszkimaradások Szolnokon: műszaki hiba és hó okozta a fennakadást

Az elmúlt időszakban több jelzés is érkezett szerkesztőségünkhöz azzal kapcsolatban, hogy gyakori a járatkimaradás a Szolnokon. A legutóbbi esettel kapcsolatban megkerestük a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központot, hogy megtudjuk, mi okozza a fennakadásokat.

Hutter Zsófia

– Január 8-án 17:15-kor kellett volna indulnia a 34-es számú busznak a Széchenyi városrészből. Nem jött, így taxival kellett munkába mennünk a Hetényi Géza Kórházba – panaszolta egy megyeszékhelyen élő hölgy. Hozzátette: a 6800 forintos bérletárat figyelembe véve, nem kellene előfordulnia ilyesminek, ráadásul többször egymás után is.

Olvasónk elárulta, az információs irodát is megkereste a problémával, ott azonban nem tudtak választ adni a kérdésére.

– Nem először történt ilyen, csak januárban ez már a második alkalom – folytatta a hölgy. – Az év első napján is ugyanígy jártunk, akkor a 24/A-s busz maradt ki, aminek 4:50-kor kellett volna indulnia a vasútállomástól. Sajnos emiatt akkor is taxival kellett mennünk dolgozni… – fejezte ki rosszallását.

– Január 1-jén a járatkimaradás oka sajnálatosan műszaki meghibásodás volt – reagált olvasónk felvetésére a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. – Január 8-án pedig a délutáni órákban olyan mennyiségű csapadék esett hó formájában az egész város területén, hogy a közutak járhatósága kritikus szintre csökkent. Ezáltal autóbuszaink nagymértékű késéssel közlekedtek, vagy közlekedési dugóba kerültek.

A rendelkezésre álló eszközeinkkel természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne maradjon ki egy járatunk sem.

Mindkét eset kellemetlenségeiért utasaink szíves elnézését kérjük – reagált levelünkre a közlekedési központ.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor járatkimaradásra panaszkodtak olvasóink.

– Még tavaly decemberben, a karácsony előtti időszakban is volt olyan, hogy nem jöttek a buszok – mondta egy, a Tallinn városrészben élő hölgy. Hozzátette, azzal is sokat segítene a busztársaság, ha a reggeli és délutáni csúcsidőben nem kis méretű buszokat küldenének, hanem akkorát, melyen ténylegesen elférnek az utasok.

Biztonságosak, kényelmesek

Hatvannyolc korszerű autóbusszal bővül a közlekedési központok járműállománya a Volán Buszpark Kft. beszerzésének köszönhetően. Ennek célja az utasok biztonságos és kényelmes kiszolgálása – tájékoztatott a KMKK Zrt. 2019 tavaszától 25 darab Kravtex Credo autóbusz, 2019 nyarától pedig 43 darab Man/Neoplan gyártmányú jármű áll forgalomba. A rendelkezése álló információink szerint utóbbiból 20 darab kerül társaságunkhoz, ebből öt Jász-Nagykun-Szolnok megye forgalmi üzemeihez.

Borítókép:buszmegálló Szolnokon (illusztráció)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában