TISZAZUG

2019.01.18. 06:56

Egyre erőszakosabban próbálják fizetésre bírni a tiszazugi „tartozókat”

Egyre határozottabb módon próbálja behajtani egy követeléskezelő cég a korábban hulladékszállítást végző egyik vállalat hat évvel ezelőtti tartozásait.

Joó Zsuzsa

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

Újabb felszólító levelet küldött ki sok száz egykori ügyfélnek egy behajtó cég a korábbi hulladékszállító vállalat nevében. A követeléskezelő vállalkozás hat évvel ezelőtti tartozást próbál kifizettetni.

Volt, akit telefonon is megkerestek, felhívva a figyelmet a tartozásra és nem fizetés esetén a következményekre. Az ismételt felszólító levelek szűk egy hete érkeztek a háztartásokba.

„Nekünk is küldtek egyet. Ebben feltüntették azoknak a számláknak a számát, amiket szerintük nem teljesítettünk. Mi elraktuk a csekkeket 2009-től. Egy számlaszám sem egyezik” – olvasható egy tiszaföldvári internetes közösség e témával kapcsolatos hozzászólásában. A legtöbb ügyfél tízezer forintos tartozásról írt, van, akitől kevesebb pénzt szeretnének behajtani.

Akadtak lakosok, akiket – vélhetően meggyőzés céljából – fel is hívtak. Szabó Mihályné nem érti, hogyan találták meg őt, hiszen a telefonkártya nem is az ő nevén van... A követeléskezelő munkatársai néhány esetben „elmagyarázták” az ügyfeleknek, ha nem fizetik ki a tartozást, akkor az összeget letiltják a fizetésből vagy a nyugdíjból, sőt, ráterhelhetik ingatlanjukra is, melynek aztán árverezés is lehet a vége.

– Több visszajelzés is érkezett, hogy a behajtó cég egyre erőszakosabb módon próbálja kicsikarni a fizetést az ügyfelektől. Ez lassan már zaklatásig megy el – állítja dr. Papp Antal, Martfű polgármestere.

– Az, hogy ingatlan-árverezéssel fenyegetnek valakit, egyrészt nem túl elegáns, másrészt butaság, hiszen elsősorban a fizetésből, egyéb bevételből kell letiltani bármiféle tartozást.

A településvezető elmondja, maguk is írtak korábban érdeklődő, a helyzetet tisztázni kívánó levelet a cégnek, amire azonban nem érkezett válasz.

– Az egész eljárás így méltatlan és jogtalan, lassan el kellene gondolkodni, hogy bíróság tegyen pontot az ügy végére – vélekedik dr. Papp Antal.

Képünk illusztráció.
Fotó: Shutterstock

Hegyes Zoltán, Cibakháza polgármestere dr. Kókai Gábor ügyvéd segítségével elemezte a 2012-es szemétszállítási díjhátralékok ügyét. A szakember szerint ebben az esetben a 2012-ben hatályos törvények szabályait kell figyelembe venni.

Azaz, ha valaki 2012 után, de még 2017 előtt fizetési felszólítást kapott a hulladékszállító cégtől, az megszakíthatja az elévülést. A követelés csak ebben az esetben érvényesíthető bíróság előtt, ennek hiányában azonban az esetleges tartozás elévült.

De mi történik, ha a szemétszállító társaság tényleg küldött levelet 2012 és 2017 között? Egy tiszaföldvári lakosnak a követeléskezelő munkatársa telefonon két dátumot, egy 2013-ast és egy 2015-öst is említett, amikor postára adtak egy-egy felszólító levelet.

Ilyen levélre egyetlen ügyfél sem emlékszik, a cég sem bizonyította, hogy azt valóban postára adták, a lakosok pedig át is vették az ajánlott levelet. Egyelőre tehát az egész tartozás lóg a levegőben...

Természetesen kerestük a szóban forgó követeléskezelő céget, de egyelőre nem válaszoltak levelünkre.

Rákócziújfalu is ügyvédhez fordult

Rákócziújfalu önkormányzata a múlt héten ugyancsak ügyvéd segítségét kérte. Varga József polgármester azt nyilatkozta hírportálunknak, ők is pontos és korrekt tájékoztatást szeretnének a behajtó cégtől a hat évvel ezelőtti tartozásokról, különösképpen a 2013 utáni felszólító levelekről, mely ügyben az önkormányzat közvetlenül a behajtó céghez fordul.

Az önkormányzat – jogi képviselőjével egyeztetve – annyit tanácsol az érintetteknek, írásban kérjenek pontos tájékoztatást a behajtó cégtől, hogy milyen jogalapon történik a követelés, megszakadt-e az elévülés a követelés vonatkozásában, és mely időszakra vonatkozó számlák ezek pontosan (számla teljesítési ideje, kelte, fizetési határideje).

Ezek ismeretében kell az érintetteknek egyedileg dönteni a fizetésről vagy a nem fizetésről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában