JÁSZKUNSÁG

2019.01.08. 11:30

Meglepő, miket hagyunk a tömegközlekedési eszközökön

Műláb, lélegeztető készülék, műfogsor, kávéfőző – csak néhány tárgy azok közül, melyeket az utasok ottfelejtettek a tömegközlekedési eszközökön. A szokásos táskák, kabátok, iratok mellett állatokat is hagytak már el, értük azonban rögtön visszamentek a gazdák.

Hutter Zsófia

– Szerencsére nagy értéket soha nem hagytam még tömegközlekedési eszközön. Azonban rendszeresen látom a közösségi oldalakon, hogy ottfelejtett tárgyakat keresnek az emberek – mondja Kovács Kitti.

– Leggyakrabban táskákat, irattartókat, de olyan ismerősöm is volt már, aki a laptopját hagyta a vonaton – teszi hozzá a szolnoki hölgy.

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága érdeklődésünkre elmondta, megyénkben tavaly az utasok jellemzően ruhaneműket, könyveket, iratokat tartalmazó táskákat, csomagokat felejtettek a vonatokon.

Többször adtak le a szolnoki ügyfélszolgálaton kulcscsomót, bankkártyát, mobiltelefont, egy alkalommal kávéfőző gépet is találtak. Tájékoztatásukból kiderül, számos érdekes esettel találkoztak 2018-ban.

– Leadtak már ötvenezer forint értékű sportfelszerelést, hegedűt, íjfelszerelést, műlábat, lélegeztető készüléket, tolókocsit, vagy épp húszkötetes Révai-lexikonsorozatot is – írják.

– Különleges esetnek számított, amikor az egyik állomáson a pénztárablakban hagytak egy madárpókot. Az állat meglett, és az utas kérésére kollégáink a pókot melegen tartották, amíg vissza nem ment érte. De előfordult olyan is, amikor az utas a műfogsorát felejtette a vonaton.

– Az elmúlt időszak elveszített tárgyai között szerepelnek babahordozók, borítékba rejtett karikagyűrű, sétapálca, menyasszonyi ruha, trombita, dob, WC-tartály, de állatok is – részletezi a társaság.

– Utasaink betelefonálása nyomán még nyilvántartásba vétel előtt találtunk hörcsögöt, hűtőtáskában hordozott kígyót, vagy otthonából elszökött buldogot is. Az elveszített állatokért a tulajdonosok azonnal elmentek és átvették azokat.

Hűtőtáskában kígyót, de otthonról elszökött kutyát is találtak már vonaton
Fotó: Shutterstock

A vonaton többnyire kistáskákat, iratokat, okmányokat, jegyzeteket, könyveket, ruhaneműt, pénztárcát, bankkártyát, kulcsokat, bizsukat, esernyőket felejtenek az emberek.

Volt, hogy valaki az egész nyugdíját hagyta ott, de egy becsületes jegyvizsgálónak köszönhetően néhány óra múlva irataival együtt hiánytalanul átvehette. Sok esetben már az utas hívása közben megtalálják a keresett tárgyat – emelik ki.

A társaság hozzáteszi, az elveszített vagy leadott összegeket egy egységes informatikai rendszerbe rögzítik. Pénzt jellemzően nem magában, hanem például kabáttal, táskával, pénztárcával együtt adnak le.

A biztonságos kezelés érdekében az elvesztett tárgyak tartalmát tételesen nyilvántartásba veszik. Amennyiben a pénzösszeget is tartalmazó tárgyért 1–2 napon belül nem jelentkezik tulajdonosa, akkor a pénzt nyilvántartásba veszi a vasúttársaság egy jegyzőkönyv kiállításával.

A talált tárgyakat kilencven napon belül felvehetik a tulajdonosok, ezen túlmenően azokat selejtezik, a nyilvántartásból kikerülnek. Az átvétel feltétele, hogy az elveszett tárgyat az utas a jellemzők megadása mellett egyértelműen beazonosítsa.

Jelenleg 100–110 tételnyi pénzt is tartalmazó talált tárgy van az adatbázisban. A táskával, pénztárcával együtt elveszített összegek a néhány száztól félmillió forintig terjednek – emeli ki a vasúttársaság.

Inkább apróságok maradnak a buszon

Mobiltelefon, személyi igazolvány, diákigazolvány, lakcímkártya, jogosítvány, bérlet, kulcscsomók, táska, sapka, sál, kesztyű, pulóver, esernyő, tornazsák – ezek azok a tárgyak, melyeket az utasok a megyei buszokon felejtettek 2018-ban.

A KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-től megtudtuk, a társaság belső szabályzata alapján a talált tárgyakat az autóbusz-állomáson tárolják, azonban amennyiben elveszett okmányt találnak, azt az illetékes okmányirodában adják le, hogy ők eljuttassák a tulajdonosokhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában