TÖRÖKSZENTMIKLÓS

2019.02.07. 10:39

Eddig 1700 lakástulaj csatlakozott a SZEM-hez Miklóson

Eddig már több mint ezerhétszáz törökszentmiklósi lakástulajdonos csatlakozott a SZEM-hez, vagyis a Szomszédok Egymásért Mozgalomhoz.

Molnár-Révész Erika

Egyre többen veszik át a csatlakozást jelképező táblát.

Forrás: Beküldött fotó

A kezdeményezés lényege, hogy az egymás szomszédságában lakók az átlagosnál jobban odafigyelnek a másikra, ingó és ingatlan értékeikre.

A mozgalomhoz kapcsolódó lakók vigyáznak közvetlen lakókörnyezetükre, és felelősséget éreznek szomszédjaik iránt.

– Polgárőrségünk hat évvel ezelőtt indította el a kezdeményezést, amely olyan sikeres lett, hogy mára országos szinten is példaértékű összefogássá nőtte ki magát.

A városi és külterületen lakók biztonságának javítását célzó, egymás segítségére létrehozott mozgalom jelentőségét és előnyeit egyre többen ismerik fel és csatlakoznak a mozgalomhoz.

Egyre többen veszik át a csatlakozást jelképező táblát.
Fotó: Beküldött fotó

Idén januárban a piac területén megtartott tájékoztató akció során ismét több mint hetven törökszentmiklósi lakos vette át az összetartozást jelképező táblákat – tájékoztatta hírportálunkat Kolozsi József, a Törökszentmiklós Városi Polgárőrség elnöke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában