jászjákóhalma

2019.02.16. 10:30

Fejlesztésekről és vízproblémákról is szó esett a közmeghallgatáson

Közmeghallgatást tartottak a minap Jászjákóhalmán.

Illés Anita

Az utolsó közmeghallgatás óta eltelt időszak munkájáról és a jövőbeli tervekről Terjéki Tünde polgármester tájékoztatta az érdeklődőket. Mint mondta: stabil gazdasági helyzetben van az önkormányzat, de továbbra is figyelni kell a helyes gazdálkodásra. Jelentősen növekedett az iparűzésiadó-bevétel, ami a település fejlesztési céljainak alapjául szolgál. Idén is folytatódnak a fejlesztések, így például az „Öreg” iskola belső felújítása heteken belül befejeződik, a külső felújítás pedig május végére várható.

A tervek szerint május végéig elkészül a fedett piactér, tavaszra megszépül a Szent József tér is. De­cemberben elkezdődött a polgármesteri hivatal korszerűsítése, a munkálatok még folyamatban vannak. Az önkormányzati utak karbantartására idén is nagy hangsúlyt helyeznek, több pályázatot is beadnak aszfaltos utak kiépítésére, illetve pályázati forrásból kerékpárutat is létesítenek a településen.

Tájékoztatójában a polgármester kiemelte, hogy a civil szervezeteket ebben az évben is lehetőségeikhez mérten támogatják.

Az idei évben több pályázati lehetőséget szeretne kihasználni az önkormányzat, ebből kedvező elbírálás esetén az egyik a bölcsőde megvalósítása lesz.

A tájékoztató után a résztvevőknek lehetőségük volt arra, hogy kérdéseket tegyenek fel a képviselőknek. A lakosok részéről elsősorban ivóvízzel, szennyvízzel kapcsolatos problémák merültek fel: elmondásuk szerint időnként sárgás, üledékes víz folyik a csapból. A szolgáltató képviselője jegyezte a problémát, és felhívta a figyelmet, hogy az érintettek a felmerülő gondok esetén tegyenek bejelentést, ami után a szakemberek kimennek, és kivizsgálják a helyzetet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában