SZOLNOK

2019.02.25. 11:23

Hiába a tiltás, sokan még mindig ott cigiznek, ahol nem lehet

Már több éve tilos a dohányzás például a buszmegállókban, játszótereken és a vasútállomáson. Mégis vannak, akik azóta sem tartják be a szabályokat, és a tiltott zónákban pöfékelnek.

Hutter Zsófia

Illusztrációfotó.

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

– Rendszeresen látom, hogy a vasútállomáson a peronon dohányoznak – kezdte Tóthné Hajnalka.

– A buszmegállóknál még csak-csak betartják a rendet, bár ott sem a legjobb a helyzet, de a vonatra várók esetében ez nem mondható el. Ott a legtöbb, amit tesznek, hogy arrébb mennek, és nem közvetlenül a tömeg mellett gyújtanak rá.

– Bár tudomásom szerint ez sem szabályos, de még sosem hallottam olyanról, hogy valakit ezért megbüntettek volna. Pedig bőven szedhetnének bírságot az illetékesek városszerte... – tette hozzá a hölgy.

Még 2012-ben szigorodott a nemdohányzók védelméről szóló törvény. A módosítás óta nem szabad rágyújtani többek között közösségi közlekedési eszközön, munkahelyen, a gyalogosforgalom számára fenntartott aluljárókban és közterületi játszótereken, illetve azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságon belül.

Emellett tilos dohányozni a vasúti pályaudvarok utasok által használt területein, továbbá a busz-, villamos- és trolibuszmegállókban, és várakozóhelyeken, valamint azok külső határvonalától számított 5 méteres távolságán belül.

Szabó Zoltántól, a városi közterület-felügyelet osztályvezetőjétől megtudtuk, a megyeszékhelyen heti öt-hat esetben figyelmeztetnek tilosban dohányzókat a közterület-felügyelők.

– Legtöbbször nincs szükség bírság kiszabására. Elvégre a célunk a közösségi együttélés szabályainak betartatása, nem pedig a bírságolás. De amennyiben a figyelmeztetés nem elég, akkor a kollégáink természetesen megteszik a megfelelő lépéseket – mondta az osztályvezető.

Illusztrációfotó.
Fotó: Shutterstock

Az elmúlt években azonban már nem csak a normál dohányzást büntetik. 2016. május 20-án lépett ugyanis hatályba az elektronikus cigaretta használatát korlátozó szabályozás. Ennek értelmében elektronikus cigarettát és dohányzást imitáló elektronikus eszközöket egyaránt tilos használni a közösségi közlekedési eszközökön és a közforgalmú intézményekben.

Az ÁNTSZ korábbi tájékoztatása szerint ugyanis az elektromos cigaretta, és annak kifújt gőze is káros az egészségre.

A büntetéshez tettenérés kell

A MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának tájékoztatása szerint a vonaton a jegyvizsgáló a közszolgáltatási szerződés alapján jogosult és köteles a rend fenntartására. Így a dohányzó utassal szemben 8000 forint pótdíjat számít fel, egyúttal a tiltott dohányzás miatt a jogszabály alapján a hatóság felé megteszi a bejelentést.

A büntetés kiszabásához tényleges tettenérés szükséges, azonban előfordul, hogy hiába találnak dohányzásra utaló körülményt, nem lehet azonosítani, hogy ki cigarettázott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában