JÁSZKUNSÁG/házasság hete

2019.02.14. 17:27

Megyei párok mondták el, mit is gondolnak a házasságról

Randevú egy életen át – ez a mottója a most zajló Házasság hete rendezvénysorozatnak, amely két ember különleges kötelékére hívja fel a figyelmet.

Munkatársainktól

Forrás: Illusztrációfotó/Varga Benedek fotográfus

Közel két évtizede Angliából indult el a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét – amelyhez hazai és nemzetközi szinten is számos ismert közéleti személyiség csatlakozott, kifejezve elköteleződését a házasság, a család ügye iránt – mára 4 kontinens 21 országában ünneplik.

Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan település, közösség részvételével. Ezekben a napokban Szolnokon is számos program zajlik ennek jegyében.

A rendezvény gyakorlati példamutatással, tudományos kutatások eredményeivel, érvekkel támasztja alá a házasság örökkévaló értékét. Nyíltan beszél a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről és feszültségeiről. Emellett igyekszik bölcs és gyakorlati tanácsokkal ellátni a házasokat és házasulandókat.

A Házasság hete arcának tavaly a szolnoki Zámbori Soma színművészt és feleségét, dr. Fazekas Ritát választották. A jogász végzettségű, de mediátorként dolgozó édesanya és a színész édesapa huszonegy éve élnek együtt, tizenkilenc esztendeje házasságban.

A tavalyi Házasság hete alkalmával adott interjújukban hírportálunknak úgy fogalmaztak: nem szeretnének púdert hinteni senki szemébe, nem állítják, hogy a házasság egy habos torta. Igenis voltak konfliktusaik, gondjaik, bocsánatkéréseik és megbocsátásaik. A pár szerint a házasságot tanulni kell, és fel kellene rá mindenkinek készülni.

Somáékat most is kerestük, vajon milyen tapasztalatokkal és érzésekkel adták át a stafétabotot az idei, a Házasság hete arcának kiválasztott új házaspárnak.

– Sűrű, tartalmas év áll mögöttünk, ránk fér a pihenés! – mesélte Soma, aki párjával és egyik gyermekével éppen „szolgálatot lát el” az Indiai-óceánon egy vitorlás hajón.

Azt mondta, ez egy igazi romantikus kikapcsolódás nekik, tökéletes házasság heti-program. Esténként a hajó tatján ülve most is sokat beszélgetnek a házasságról.

– A titkot még most sem tudjuk. De ha kérdése van bárkinek is, hogyan lehet jobban megélni, jobban „csinálni” a házasságot, arra válaszolunk – ígérte.

Zámbori Soma és felesége.
Fotó: Beküldött fotó

A rendezvénysorozat fontos alappillérének számítanak az egyházak. Kereszti Roland túrkevei református lelkész szerint a legfontosabb, hogy megtaláljuk a „másik felünket”.

– A házasság hetéről, egyáltalán a házasságról Istennek az a kijelentése jut eszembe, ami a férfi teremtése után hangzott el: „nem jó az embernek egyedül lenni”! – mondta.

– Ezért „hozzá illő” társat adott Isten a férfinek: a nőt. Ádámnak Évát, ahogy mi ismerjük az első emberpárt. A házasságban ez az isteni szándék, a „hozzá illőség” kell, hogy testet öltsön. Milyen jó, hogy sokfélék vagyunk, ezért mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illő társat!

– Így megszűnik az egyedüllét, a magányos küzdés, az énközpontúság. Úgy tapasztalom, a házasság a felelősséggel együtt végtelen sok örömet ad, a gondoskodás kötelessége mellett hihetetlen lelki gazdagság is. Gyümölcse pedig a család közössége, amely kimeríthetetlen kincs! Csak hálásak lehetünk a Jóistennek, hogy ilyen bölcsen kitalálta nekünk!

Kereszti Roland.
Fotó: Mészáros János

Egy jászberényi fiatal pár, Pap-Bató Annamária és Pap László nyerték nemrég lezárult Év párja 2018. játékunkat. Természetesen őket is megkérdeztük, mit gondolnak a házasságról. A fiatalok kapcsolatuk tízéves évfordulóján, tavaly kötötték össze hivatalosan is az életüket, nem kapkodtak el semmit, viszont az egyikőjük számára sem volt kérdés, hogy a házasság számukra az igazi kapocs.

– Nekünk fontos volt, hogy ezáltal is felvállaljuk egymást a szeretteink előtt, hogy ők is osztozzanak ebben. Ráadásul mindkettőnk előtt pozitív szülői példa áll, Laci és az én szüleim is több évtizede kitartanak egymás mellett, természetes volt, hogy mi is ezt az utat követjük.

– Úgy gondolom, hogy a házasság egy életre szóló szövetség, amiben megoszthatjuk a párunkkal a terveinket, gondolatainkat, tudjuk támogatni és biztatni egymást, egymásba tudunk kapaszkodni. Ha együtt vagyunk és fogja valaki a kezünket, minden sokkal könnyebb – mondta el Annamari.

Az Év párja: Pap-Bató Annamária és Pap László.
Fotó: Szarvák Emese

A megyei kormánymegbízott, dr. Berkó Attila ugyancsak tapasztalatból mondhatja, hogy a kiegyensúlyozott házasság erősíti mindkét felet. Amikor arról kérdeztük, mit jelent számára a házasság, így válaszolt:

– Úgy tudom megfogalmazni, mint szerelemben vállalt sorsközösség. A házasság, véleményem szerint, nem csak papírt kell, hogy jelentsen, hanem egyfajta lelki pecsétet is, ami egyesít két életet.

– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen immár két évtizede élek kiegyensúlyozott házasságban feleségemmel. Hálás vagyok neki, mert közös életünk során mindenben támogatott, és a kapcsolatunk a nehezebb időszakokból is megerősödve került ki. És talán nem túlzás, ha azt mondom, ő is mindig számíthatott rám.

– A házasság és a család rokon fogalmak. Bízom benne, hogy sokan szeretnék a családos életformát választani, annak minden kihívásával és örömével együtt. Úgy vélem, az egyén és a közösség jövője is családjainkon keresztül biztosított.

– Ezért is örvendetesnek tartom, hogy végre ismét divatos lett házasodni, és egyre több fiatal gondolkodik házasságban. Ez különösen jó hír, mert hitestársak között a gyermekvállalási kedv is magasabb. Itt helye van megjegyezni, hogy az emelkedő házasodási arány mellett a válások száma megfeleződött az elmúlt évtizedben, ami a fiatalok tudatosságát dicséri.

Dr. Berkó Attila.
Fotó: Mészáros János

S hogy valóban lehet fiatalon is tudatosan választani, arra tökéletes példa a világbajnok vízilabdázó, Nagy Viktor és felesége története.

– Fontos számomra a házasság. Ezért is kértem meg annak idején a feleségem kezét. Úgy gondolom azonban, maga a papír nem sokat jelent, azt meg is kell tölteni tartalommal – fogalmazott Nagy Viktor, a Szolnoki Dózsa vízilabdacsapatának sokszoros válogatott kapusa.

– Húszévesen ismertem meg Blankát, tizenöt éve vagyunk együtt, idén már a tizedik házassági évfordulónkat ünnepeljük. Ám épp azért, mert nem a külsőségeket tartjuk fontosnak, nem volt nagy esküvőnk. Eredetileg igazi romantikus, tengerparti házasságkötést terveztünk, szűk körben, erre azonban végül nem került sor.

Nagy Viktor.
Fotó: Mészáros János

– Előbb azért, mert a lánykérés után alig néhány héttel kiderült, hogy már úton is van első gyermekünk, aztán pedig egy ausztráliai edzőtáborozás jött közbe. Arra készültem, hogy legalább a tizedik házassági évfordulónkon bepótoljuk mindezt, de már látom, hogy akkor sem fog sikerülni. Akkor ugyanis épp Európa-bajnokság lesz...

– De legalább a lánykérés igazán emlékezetesre sikerült nálunk. Hónapokon át gondolkodtam rajta, mikor lehet a megfelelő alkalom, aztán Blanka egyszer látott egy hőlégballont, ami nagyon megtetszett neki. Persze rögtön kiábrándítottam, mondván, nekem tériszonyom van, ne is álmodjon róla, hogy ezt valaha is kipróbáljuk, de titokban rögtön elkezdetem szervezni a lánykérést a levegőben.

– Az utolsó pillanatig nem fogott gyanút, utána azonban nagyon évezte a meglepetést. Félútra terveztem, hogy felteszem neki a nagy kérdést, addig viszont csak arra tudtam koncentrálni, nehogy kiessek a kosárból. Ám miután Blanka igent mondott, még a tériszonyomról is elfeledkeztem...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában