GALÉRIÁVAL

2019.03.22. 16:13

Déli-sarki expedíciójáról tartott előadást Rakonczay Gábor

A Bakancslista előadássorozat vendége volt kedden Rakonczay Gábor kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós, az amerikai Év Kalandja díj és a Magyar Formatervezési Díj tulajdonosa Jászberényben.

Illés Anita

Fotó: Gémesi Balázs

Tavaly 28 nap alatt kelet-nyugati irányban átszelte Grönlandot. Már nem először járt Jászberényben, ezúttal a Déli-sark expedíción szerzett élményeit osztotta meg hallgatóságával.

Januárban érkezett haza az Antarktiszról, ahol 44 nap alatt 900 kilométert gyalogolt, és három társával együtt elérte a Déli-sarkpontot. A „kalandor” azt vallja, hogy a legmerészebb álmok is megvalósíthatóak, ha érdemben és minőségben teszünk értük.

Gábor előadása kezdetén elmesélte: gyerekkorában, amikor megkérdezték tőle, hogy „mi leszel, ha nagy leszel?”, ő azt felelte: kalandor. A tanára pedig azt mondta, hogy ilyen szakma nincsen. Ő azonban mit sem törődve ezzel, megvalósította álmait.

Már fiatalon kereste az élményeket, tizenhárom évesen futotta le először a maratont, a futás és a kaland élete meghatározó része.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában