elismerés

2019.03.09. 12:30

Energiahatékony az öcsödi önkormányzat

Elnyerte a település az Energiahatékony Önkormányzat címet. Molnár Bálint polgármester elmondta: Öcsöd évek óta módszeresen valósítja meg az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiaforrásokra épülő beruházásait.

Joó Zsuzsa

A településvezető kiemelte: a községben nemrégen adtak át egy napelemparkot, korábban pedig gázról pelletfűtésre álltak át, korszerűsítették a közvilágítást és felújították az idősek otthonát.

– Magam is a megújuló energiaforrások használatának híve vagyok – fűzi hozzá Molnár Bálint. – A Virtuális Erőművek Programon belül pályáztunk, a munkánk eredményeként végül elnyertük az Energiahatékony Önkormányzat címet.

— A díjat a Parlamentben vehettük át kollégáimmal a közelmúltban. A rendezvényen ott volt dr. Áder János köztársasági elnök, a program fővédnöke pedig a korábbi házelnök, dr. Szili Katalin volt.

— Arra különösen büszke vagyok, hogy a megyéből rajtunk kívül csak Jászberény önkormányzata, valamint egy szolnoki iskola érdemelte ki ugyanezt a címet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában