hunyadfalva

2019.03.26. 06:30

Segítségben bízik a hunyadfalvi család

Egy gyermek felnevelése nem egyszerű feladat, különösen, ha olyan kihívásokkal kell szembenézni, mint a Hunyadfalván élő Mozsár Istvánnénak.

Kovács Berta

A hunyadfalvi Mozsár Istvánné unokájával, Istvánnal naponta járnak be Szolnokra

Fotó: Kovács Berta

A nagymama kiskora óta saját vállán viseli unokája nevelésének terhét. A kis István nem egészséges, így Ilona minden idejét, energiáját arra fordítja, hogy odaadóan gondoskodjon róla.

A fiúcska édesanyja velük lakik ugyan, ám Kiskunfélegyházára jár át dolgozni, 12 órás munkarendben, hol éjjeli, hol nappali műszakban. Így aztán, ha akarna, sem tudna kellőképp gondoskodni gyermekéről. Már csak azért sem, mivel enyhén értelmi sérült, így nem alkalmas az önálló gyermeknevelésre.

Az apa két hónapja hirtelen elhalálozott. Így aztán tényleg minden gond és tennivaló a nagymama nyakába szakadt. Gond pedig van elég.

Az apró faluban álló ház, ahol albérletben éldegélnek, nagyon rossz állapotban van, kívül-belül felújításra szorul. A falakról a vakolat lepergett, a tető több helyen beázik, a nyílászárók is tönkrementek.

Ráadásul már fűteni sem tudnak, a kéményt ugyanis a közelmúltban bevizsgálták, és megállapították, hogy azok már a rendeltetésszerű használatra alkalmatlanok, így le is tiltották. Egyértelmű hát, hogy ideje lenne más helyen lakhatás után nézni. Szolnokra szeretnének beköltözni, nem véletlenül.

– Az unokám szellemileg fogyatékos, ráadásul dongalábú is. Szolnokra, a Liget Úti Általános Iskolába hordom be nap mint nap – vázolta a napirendjüket a nagymama. – A közlekedés Hunyadfalváról nagyon rossz, hajnali 5 órakor kell ébrednünk, hogy elérjük az 5 óra 55 perckor induló buszt.

A hunyadfalvi Mozsár Istvánné unokájával, Istvánnal naponta járnak be Szolnokra
Fotó: Kovács Berta

– Beviszem Istvánt az iskolába, aztán hazajövök, megcsinálom itthon, amit tudok ez alatt a kis idő alatt. Aztán a 14 órási busszal visszamegyek Szolnokra a gyerekért, hogy a 16 óra 40-kor induló járattal hazajöjjünk. Ez rengeteg idő. Ráadásul rendszeresen orvoshoz kell hordani a fiút.

– Hunyadfalván nincs se orvos, se védőnő, Kőtelekre kell átmenni, de a lábával Szegedre, genetikai vizsgálatokra Debrecenbe kell utazgatnunk. Ez nagyon nehéz. Mindenképpen jó lenne, ha be tudnánk költözni Szolnokra – számolt be nem egyszerű életmódjukról.

Lányának van keresete ugyan, ő pedig kap özvegyi nyugdíjat, de összes bevételük kevés ahhoz, hogy a megyeközpontban béreljenek egy másfél szobás lakást, hiszen élniük is kell valamiből.

Mozsár Istvánné adott be pályázatot önkormányzati bérlakásra. Javasolták neki, hogy pályázzon bérlő általi felújítással bérbe adható üres lakásra is, ezzel is növelve az esélyeit.

A felújítást is vállalni tudják

– A napokban megtekintettem egy másfél szobás, Ispán körúti felújítandó önkormányzati lakást – tudatta a fejleményeket Ilona. – Nekünk nagyon megfelelne, a felújítás sem jelentene problémát, ugyanis István osztálytársának apukája vállalta a munkát.

– De erre sok a jelentkező, így csak reménykedhetünk, hogy gondolnak ránk az elbírálásnál. Ha beköltözhetnénk, sokkal több időt tudnék otthon a kisfiúval is foglalkozni – bizakodott a nehéz sorsú nagymama.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában