JÁSZKUNSÁG

2019.04.15. 06:30

Darázsinváziót jósol a szakember idénre

Az enyhe tél miatt nemcsak a tavalyi, de az idei évet is megkeserítik majd a darazsak, hiszen a királynők könnyedén átvészelték az elmúlt hónapokat. Az általunk megkérdezett szakértő szerint most érdemes kihelyezni a házilag is elkészíthető darázscsapdákat ahhoz, hogy a későbbiekben ne legyen nagyobb baj.

Molnár-Révész Erika

Molnár Ferenc szolnoki méhész a házilag elkészíthető darázscsapdát mutatja

Fotó: Mészáros János

– Éppen két hete csípte meg egy a kutyánkat, és már az ivóvízében is találtunk fuldokló darazsat – meséli a szolnoki Orsolya. Hozzáteszi, nem csodálkozik, hiszen idén is hamar kitavaszodott.

– Ahogy én észrevettem, hamarabb nyílt ki a hóvirág, hamarabb kezdtek virágozni a fák és zöldülni a lombok. Éppen ezért nem is nagyon csodálkozom, hogy a darazsak is korábban jelentek meg… – teszi hozzá.

– Valóban enyhe volt az idő, ami miatt a darázskirálynők könnyedén átvészelték a telet – erősíti meg Orsolya tapasztalatait Molnár Ferenc, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület megyei szaktanácsadója.

A darázsbefogással is foglalkozó szolnoki szakember azt mondja, a tavalyi évben is rengeteg volt a darázs, és idén sem lesz jobb a helyzet. De ha a lakosok még most, vagyis áprilisban elkezdenek védekezni a zavaró rovarok ellen, elkerülhetik a későbbi kellemetlenségeket.

Molnár Ferenc szolnoki méhész a házilag elkészíthető darázscsapdát mutatja
Fotó: Mészáros János

– A darázskirálynők ezekben a hetekben keresik a fészküket, és építik a kolóniájukat, tehát most kell elkezdeni a védekezést ellenük. Most lehet a darázskirálynőt elkapni, ugyanis csak ő telel át, a többiek elpusztulnak a télen.

Házilag akár egy flakon segítségével is lehet védekezni.

– Félbevágjuk a flakont, és a tetejét a szájával lefordítva visszatesszük. A flakonba negyed liter sört, tizenöt dekagramm cukrot és negyed liter vizet összekeverünk. Nagyon fontos, hogy egy kanál ecetet is tegyünk bele, hogy a méhek ne menjenek rá.

– A darazsat viszont vonzza ez a keverék, és azért ideális most kirakni, mert így nem fog feldúsulni a kolónia. Ha ezt augusztusban vagy szeptemberben tennénk, akkor már csak minimális gyérítésről beszélhetünk, a problémát akkor már nem tudjuk megoldani – hangsúlyozza a szakember.

Azt is elmesélte, olyannyira elfajulhat a helyzet, hogy tavaly például egy ember nagyságú fészket kellett leszednie egy szolnoki porta lakatlan alsó épületéből. Az ekkora fészekben akár ezres nagyságrendben lehetnek darazsak, és ezek a rovarok akár négyszer-ötször is szúrhatnak, szemben a méhekkel.

Ez a mennyiségű méreg pedig halálos. Így még véletlenül se kezdjen védőfelszerelés nélkül darázsirtásba, de a legjobb az, ha ilyen esetben már szakembert hívunk!

– Onnan tudhatja valaki hogy befészkelték magukat hozzá a darazsak, hogy nagyon intenzíven kezdenek mozogni a hőmérséklet emelkedésével. Meg lehet számolni a darázs ki- és bemenetelét, és ha másodpercenként négy-öt, esetleg tíz darázs repül el és vissza az épület környékén, akkor már hatalmas darázsfészekről van szó.

– Ezek a rovarok a mennyezetbe fúrják be előszeretettel magukat, és folyamatosan bővítik a fészket, rágják a falat. Ezt onnan lehet észrevenni, hogy bár nem volt eső, vagy eddig nem ázott be tető, mégis beázásszerű folt jelenik meg a plafonon – sorolja a figyelmeztető jeleket.

Molnár Ferenc azt is elmondta, jelenleg kicsi az esély arra, hogy vége lesz a darázsinváziónak.

– Esetleg akkor lehetne, ha megjelenne egy olyan, darázsra veszélyes betegség, mely jelenleg nem létezik. A darazsak életmódjukkal ugyanis nagyon jól védekeznek a betegségek ellen.

Veszélyes faj is betelepülhet a közeljövőben

– Franciaországban a közelmúltban megjelent a hatalmas méretű ázsiai lódarázs, ami egy nagyon agresszív fajta. Mára egész Belgiumig eljutott, de már a Brit-szigetek déli részén is találkoztak velük.

– Valószínűleg hozzánk is eljut, csak évek kérdése. Bár lakásba ez a faj egyáltalán nem fészkel, a fák lombkoronáiba igen, így akár egy udvarra is beköltözhet – mondja Molnár Ferenc, az OMME megyei szaktanácsadója.

Hozzáteszi, az őshonos lódarazsaknál az utóbbi években nem tapasztalt jelentős létszámnövekedést, évente öt- hat ilyen esete van. Az esetek nyolcvan-kilencven százalékában a lódarázsnál jóval kisebb méretű, de annál szívósabb német és a francia darazsak miatt riasztják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában