jászkunság

2019.04.30. 19:48

Megyeszerte majálisozni hívják a szórakozni vágyókat

A megye minden szegleté­ben rendeznek majálist, ahol valamennyi korosztály talál kedvére való programot. A különféle koncertek mellett többek között kerékpáros teljesítménytúra, íjfeszítő viadal, kutyaügyességi bemutató és utcabál is várja az érdeklődőket.

Czakó Nóra

A legtöbb településen ezúttal sem lesz hiány szórakoztató programokban.

Jászárokszálláson május elsején rendezik meg a városnapot a Piac téren, ahol délelőtt fél kilenckor kezdődnek a programok. Ekkor tartják ugyanis a virágbörzét a virágos Árokszállásért.

A délután két órakor kezdődő Csillag Mazsorett megnyitója után, három órakor veszi kezdetét a városnapi ünnepség, ahol átadják a Jászárokszállás Díszpolgára és Városért kitüntetéseket.

Négy órától a Hidi Tánciskola növendékei és a gyermekzumbacsoport produkcióját tekinthetik meg az érdeklődők, öt órakor pedig a Réparetekmogyoró ad gyermekkoncertet.

Fél hét előtt tíz perccel Ilyés Szabó Anita mesél, míg este hét órától Kovácsovics Fruzsina gyermekműsorát tekinthetik meg a lurkók. Az este nyolckor elhangzó ­polgármesteri köszöntő után az LGT Zenevonat szuperkoncertje zárja a napot. Emellett egész nap lufihajtogatás, csillámtetoválás, arcfestés, légvár, bűvészmutatványok egészítik ki a programokat.

Tiszafüreden a Tisza-tavi Napok rendezvénysorozat keretében rendeznek majálist a Halas téren. Délután fél négykor a The Teachers Dixie Band ad koncertet, fél hattól pedig a Mesenincs. Este hétkor Freddie, kilenc órakor Nagy Feró és a Beatrice lép színpadra.

Jászfényszarun fél egytől vehetők át a rajtszámok a boldog úti Zagyva-hídnál az I. Fényszarui Családi és Egyéni Kerékpáros Teljesítménytúrához. A huszonnyolc méteres táv Jászfényszarutól Hatvanig tart, oda-vissza. Este hétkor a város napja alkalmából a főterén a The Balkan Fanatik ad koncertet.

Karcagon délelőtt fél tizenkettőkor a városháza előtti téren köszöntővel veszi kezdetét a majális. A FOGI Gyermekszínház előadásában az Utazás a mesemusicalek világába című produkciót láthatják az érdeklődők.

Délután egy órakor Túl az Óperencián címmel Ozsgyányi Mihály és Sheer Lívia ad operettműsort, majd két órakor Veréb Tamás, háromkor Poór Péter lép színpadra. Emellett délelőtt tizenegytől egészen öt óráig népi játszótér várja a kicsiket.

A legtöbb településen ezúttal sem lesz hiány szórakoztató programokban.
Fotós: Csabai István

A Kossuth téri parkban légvárat is felállítanak, délután egy órakor pedig kutyaügyességi bemutatót tartanak. Az erdei tornapályán délelőtt fél tízkor veszi kezdetét a Kötöny Népe V. Nagykun Hagyományőrző Íjfeszítő Viadal.

Kunszentmártonban már hajnali ötkor fúvószenekari ébresztővel kezdődnek a programok a Főtéren. Délután két órától a haranglábnál íjászat, az országzászlónál kézműves-foglalkozás és családi vetélkedő lesz.

Délután négy órakor a zeneiskola tanárainak gyermekműsora, öt órától a Kunszentmártoni Fúvószenekar koncertje, majd a Dalma Dance Club táncbemutatója szórakoztatja a közönséget.

Este hét órakor a RoBot Acoustic, fél kilenckor az USNK lép színpadra. Este kilenckor utcabál kezdődik DJ Tomk@-val. Emellett egész nap ugrálóvár, bicikló és elektromos kisautó is várja a gyermekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában