Tiszaföldvár

2019.05.11. 13:52

A tervek szerint év végére elkészül az új körforgalom

A héten elkészült a Podmaniczky utcában a csapadékvíz-elvezető rendszer, ahol hamarosan az önkormányzat aszfaltoztatja az utat, illetve a polgármesteri hivatal energetikai felújítása is megtörtént.

P. P. N.

Tegnap letették a körforgalom alapkövét.

Fotó: Szabó Ferenc

A parkszépítés és főtérfejlesztés mellett körforgalmat is építenek a Mártírok és Kossuth út kereszteződésében, amelynek alapkövét péntek délelőtt tették le.

– Nemcsak biztonságossá teszi a közlekedést, hanem szép látványt is nyújt majd, ami nemcsak az itt lakók, hanem az ide érkezők szempontjából is fontos – mondta Boldog István országgyűlési képviselő az ünnepségen, aki hozzátette, hogy a város a térség egyik legjobban fejlődő települése.

– A Területi Operatív Program során, százötvenmillió forintból megvalósuló beruházás első lépéseként a közműszolgáltatóknak kell kiváltani a leendő körforgalom alatt futó rendszerüket, ha ezek elkészülnek, akkor indulhat el az építési folyamat – mondta Hegedűs István, Tiszaföldvár polgármestere.

Pénteken letették a körforgalom alapkövét.
Fotó: Szabó Ferenc

Megemlítette, hogy a tervek szerint év végére elkészül a csomópont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában