JÁSZSÁG

2019.05.10. 11:25

Hagyományőrzőket is díjaztak a redemptio évfordulóján

Műveltségi vetélkedővel, jurtabemutatóval, történelmi előadásokkal, gálaműsorral emlékeztek a jászkun redemptio 274. évfordulójára Jászberényben. A hétfői, központi díszünnepségen immár hatodik alkalommal adták át a Jászkunság Hagyományőrzéséért díjakat.

Illés Anita

Emlékünnepséggel tisztelegtek a jász ősök előtt a jászberényi Lehel Film-Színházban.

Fotó: Gémesi Balázs

A térség valamennyi településén méltó módon tisztelegtek az ősök előtt a Jászkun történelmi emléknapon. Kettőszázhetvennégy évvel ezelőtt, 1745. május 6-án Mária Terézia királynő aláírta a jászok és a kunok önmegváltásáról, azaz redemptiójáról szóló okiratot. A Jászság, a Nagykunság és a Kiskunság lakosai a török háborúk után elvesztett földjeik és kiváltságaik visszaszerzése érdekében hatalmas összeget, ötszáznyolcvanezer rajnai forintot gyűjtöttek össze és fizettek ki.

Hétfőn délelőtt Jászberényben a diákok műveltségi vetélkedőn mérték össze történelmi tudásukat, valamint kézműves­programokon, jurtabemutatón vehették részt. A megemlékezés délután a Nagyboldogasszony római katolikus főtemplomban folytatódott, ahol Szántó József címzetes apát, plébános celebrált szentmisét, majd Mező István református lelkész mondott áldást. A szentmise után a Jászkun települések képviselői az ősök tiszteletére koszorúkat helyeztek el a jász emlékműnél.

A központi emlékünnepséget és gálaműsort a Lehel Film-Színházban tartották meg. A térség történelmi zászlóit és a jászok szabadságát jelképező jászkürtöt Ézsiás Barnabás regnáló jász kapitány Hortiné dr. Bathó Edit, a Jász Múzeum igazgatója kíséretében hozta be az ünnepségre.

Dr. Szabó Tamás polgármester házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Hangsúlyozta: a rendszerváltást követő harminc évben kialakult feladat, hogy a múltbéli örökség, szellemiség jelenre és jövőre vonatkozó üzenetét folyamatosan erősítsék. Mint mondta, a formai elemeknél lényegesebb e dicső esemény mögött rejtőző tartalom és érzés, amit fontos, hogy a felnövekvő generációk is megkapjanak.

A városvezető bejelentette, hogy néhányan – akik nem születtek jásznak, s még csak nem is a Jászságban születtek, de a jászok földjére, érzésvilágába kerültek – úgy döntöttek, hogy újabb egyesületet hoznak létre. A kunok üzenetét Györfi Sándor regnáló jászkun főkapitány hozta el, a kunokra, jászokra és magyar nemzetre kérte Isten áldását.

Emlékünnepséggel tisztelegtek a jász ősök előtt a jászberényi Lehel Film-Színházban.
Fotó: Gémesi Balázs

Pócs János országgyűlési képviselő ünnepi beszédében felidézte azt az összefogást, ami 2014-ben megnyilvánult, és az országgyűlés egyhangúlag május 6-át Jászkun történelmi emléknappá nyilvánította. Kiemelte az ősök intelmét, miszerint vigyázni kell, hogy a történelem nehogy ismételje önmagát. Dr. Bartha Júlia néprajzkutató A rendelkezés szabadsága címmel tartott előadást a kunok és jászok betelepülésének 780. évfordulójára emlékezve. A gálaműsorban közreműködött a Jászsági Hagyományőrző Egylet, a Jártató Táncegyüttes és a Nagykun Táncegyüttes.

Az idei díjazottak listája

A jászkun kapitányok tanácsa 2014-ben díjat alapított, amelyet minden évben a jászkun redemptio ünnepén adnak át azoknak, akik a Jászkunság hagyományőrzésében kiemelkedő munkát végeznek. Hatodik alkalommal adták át a Jászkunság Hagyományőrzéséért díjakat. A kiskun kapitányok szavazata alapján az elismerést Patkós Zsolt, Szank polgármesterének ítélték oda.

A nagykun kapitányok választása ebben az évben a Nagykun Táncegyüttesre esett, a díjat Herczeg Katalin, az együttes művészeti vezetője vette át. A jász kapitányok a Jászkunság Hagyományőrzéséért díjat Szűcsné Urbán Máriának, a jászberényi Vigano Alapfokú Művészeti Iskola igazgatójának adományozták.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában