GALÉRIÁVAL

2019.05.04. 07:14

Lakossági fórumot tartott Szijjártó Péter Karcagon

– Az európai parlamenti választásnak akkora tétje és jelentsége még nem volt, mint a most sorra kerülő választásnak, ugyanis az európai kontinens jövője szempontjából sorsdöntő jelentőségű kérdések vannak napirenden – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken este Karcagon, a Déryné Kulturális Központban tartott lakossági fórum előtti sajtótájékoztatón.

Daróczi Erzsébet

A tárcavezető szerint a választásokon a magyar állampolgároknak kulcsszerepe lesz. Most az fog eldőlni, hogy az elkövetkező öt esztendőben a migrációt támogató, vagy a migrációval szemben fellépő politikai erők lesznek-e többségben az Európai Parlamentben. Tehát ez, rajtunk, magyarokon is nagymértékben múlik.

Amennyiben a migrációt támogató erők kerülnek többségbe, akkor ők meg akarják változtatni az európai kontinens lakosságának összetételét, és Európa egy önfeladó politika útjára fog lépni, amikoris mindenkit megpróbálnak rávenni arra, hogy szakadjon el a nemzeti, kulturális, vallási, történelmi örökségétől, holott az Európai Unió csak akkor lehet erős, hogyha azt erős tagállamok fogják alkotni. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a tagállamok büszkék legyenek, és ragaszkodjanak nemzeti, kulturális és vallási, történelmi örökségükhöz és identitásukhoz – hangsúlyozta.

– A magyar választópolgárok ebben a kérdésben hozhatnak tehát döntést, az eddigi választásokon, népszavazáson, nemzeti konzultáción a magyar polgárok álláspontja világos volt, ennek megfelelően a Magyar Kormány egy erőteljes migrációellenes álláspontot képvisel. Fellépünk és fel fogunk lépni a jövőben is a kötelező letelepítési kvóták ellen, és ragaszkodunk ahhoz, hogy kizárólag mi, magyarok dönthessünk arról, hogy kik jöhetnek be ebbe az országba, és kizárólag mi, magyarok dönthessünk arról, hogy kikkel kívánunk, vagy éppen nem, együttműködni.

– Hogy ez a célkitűzésünk sikeres lehessen, ahhoz egy nagyon fontos lépés a 2019-es európai parlamenti választás. Hogy a magyar emberek világos felhatalmazását tudhassuk a hátunk mögött, így arra kérünk mindenkit, hogy vegyen részt a május 26-ai európai parlamenti választáson – mondta Karcagon a külügyminiszter.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában