Betakarítás

2019.07.18. 16:30

Kétpón a homoktövis vigyáz az egészségre

A homoktövis manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A növény minden egyes része remekül hasznosítható, emellett számos értékes vitamint tartalmaz. Kétpó néhány éve telepített egy saját ültetvényt, amelynek gyümölcseit egyszer már feldolgozták. Különleges kincsükről Keresztes Péter Pál polgármesterrel beszélgetünk.

Szabó Lilla Laura

– A homoktövist két éve ültettük. Tavaly tudtuk először leszüretelni. Egyébként minden második évben terem, így viszonylag hosszabb időt igényel a bogyók beérése, gyűjtése – kezdi. Azonban a növény betakarításkor meghálálja a türelmet.

– Szinte nincs olyan része, mely ne lenne jó valamire! A bogyókból feldolgozás után velőt készítettünk. A gyümölcshéjból és a magból pedig szárítás után durva őrleményt. Ezt leforrázva, kiváló tea készíthető, magam is fogyasztom immunerősítés céljából.

– Szerencsére el is kerülnek a nyavalyák! – osztja meg velünk mosolyogva. Mindezek mellett magukból a levelekből is készíthető tea. A kimaradt, száraz gallyak pedig azt a kemencét fűtik, melyben a kétpói szilvalekvárral töltött kiflik sülnek.

Péter hangsúlyozza, hogy a homoktövis egyes részei eltérő vitaminokat és tápanyagokat tartalmaznak, így érdemes mindegyikből fogyasztani. A település egyébként szívesen kísérletezik újdonságokkal. Idén például akkor szedték fel a cukkinit, amikor az még az uborkáéhoz hasonló méretű volt.

– Ebből készítettünk kovászos cukkinit, a klasszikus uborkás változat mintájára. Szinte meg sem lehet mondani, hogy a másik zöldségből készült! – meséli lelkesen a polgármester.

Emellett tavasszal ültettek el kétezer tő levendulát. A növények szépen fejlődnek, a velük kapcsolatos célt egyelőre titokzatos homály fedi. Egyébként a közmunkaprogramon keresztül öt főt foglalkoztatnak, akik ellátják a legtöbb mezőgazdasági feladatot. Gondozzák a növényeket és bizonyos betakarítási munkákat is elvégeznek.

– A homoktövisszüretet kiszerveztük, de általában a közmunkásaink gyűjtik be a növényeket, zöldségeket. Mindig arra törekszünk, hogy amit megtermeltünk valahogyan a településen élők javára fordítsuk. A savanyúságokat falunapokon, ünnepeken együtt fogyasztjuk. A legtöbb gyümölcs és zöldség pedig az étkeztetésen keresztül jut el a gyerekekhez, idősekhez – részletezte Péter.Szabó Lilla Laura

Csodanövénynek kiáltották ki, és már ezer éve használják

A homoktövis bokros, hosszú ágú, fénykedvelő, fagytűrő növény. Sárga bogyóit a homok aranyának is nevezik. Egyes források szerint a tibeti gyógyítók már ezer éve használják az orvoslásban.

Termése augusztus elejétől szeptember végéig érik, ilyenkor még azonban savanykás ízű marad. Akkor válik édessé, amikor megcsípi a dér. Megyénk több településén is termesztik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában