GALÉRIÁVAL

2019.07.03. 18:53

Közel 120 végzős hallgató vette át diplomáját Berényben

Az Eszterházy Károly Egyetem Jászberényi Campusán százharmincöt hallgató tett sikeres záróvizsgát, akik közül száztizenhét végzős vehette át diplomáját az oklevélátadó díszünnepségen.

Illés Anita

Díszünnepséget rendeztek a végzős hallgatóknak.

Fotó: Pesti József

A hallgatókat dr. Varró Bernadett oktatási és kutatási főigazgató köszöntötte, ezután dr. Liptai Kálmán, az egyetem rektora mondott ünnepi beszédet. A most végzett leendő pedagógusoknak a rektor útravalóul elmondta, hogy semmilyen digitális program nem helyettesíti a gyermekeket átölelő szeretetet, a betűvető kéz szelíd vezetését, az elesettek megsegítését és a tanítás türelmét.

Kiemelte: az emberek minden korban kitaláltak világmegváltó megoldásokat, de aztán mindig rájöttek, hogy az előrelépés csak együttműködve lehetséges.

– Örülünk a digitális világnak, oktatjuk, fejlesztjük, eladjuk és a haszonnak is örülünk, de aztán rájövünk, hogy betegek vagyunk, nincs jó levegőnk és vizünk. Le kell tehát ülnünk az emberiség közös asztalához, és beszélni kell. Erre a nyitottságra, ezekre a sorsalakító beszélgetésre kell hát, hogy a pedagógusok felkészítsék a kezük alá kerülő, alakítható nebulókat. Nagyon fontos, hogy ne a saját képükre, hanem a bennük rejlő isteni lehetőség megmutatására törekedjenek – tette hozzá dr. Liptai Kálmán.

Az eseményen dr. Szabó Tamás polgármester köszöntőjében jókívánságait fejezte ki a hallgatóknak. A díszünnepségen díjakat, elismeréseket adták át. Közreműködött dr. Réz Lóránt zongoraművész, Szabó Krisztina és Demeter Sára. A végzős hallgatók nevében Motolai Anna Dóra búcsúzott. A fogadalomtételt követően a hallgatók átvehették diplomájukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában