TÖRÖKSZENTMIKLÓS/SZAKÁLLAS

2019.07.05. 19:00

Lassan az enyészeté lesz a százéves épület

A Törökszentmiklóshoz tartozó Szakállas központjában még mindig áll a régi iskola épülete, melybe egykor elsőstől a nyolcadikos évfolyamig jártak diákok.

Molnár-Révész Erika

Az iskolák központosításával azonban üressé vált, egy ideig orvosi rendelőként használták, majd később lakók költöztek be az ingatlanba. Legalább húsz éve azonban üres, a helyiek közösségi térként szeretnék használni.

Egy italbolt, egy élelmiszerbolt, egy buszmegálló, a régi iskola épülete udvarán egy haranglábbal, és körülbelül hetvenöt lakos – ennyi maradt az egykor virágzó Szakállasból. Pedig a legnagyobb történelmi emlékezettel bíró földrajzi hely Törökszentmiklóson, hiszen az első írásos emlékei 1291-ből származnak.

– Törökszentmiklós központi részétől tizenhárom kilométerre helyezkedik el településünk, amelyet két éve nyilvánított a város belterületté. Ennek okán igen nagy a lemaradása, előnye viszont a csend, a tiszta levegő, a Holt-Tisza varázsa.

– Kézenfekvő volt számomra, hogy jó lenne valamit tenni a településért és az itt élőkért is. Néhányan hasonlóan gondolkodtak, és első szóra ők is tevékeny résztvevői akartak lenni. Ezért létrehoztuk az Élhetőbb Szakállasért Egyesületet – mesélte Boldog Katalin, a szervezet alapítója.

Az egyesület jelenleg tizenöt taggal működik, elsődleges célja, hogy újra megtöltse élettel az egykori iskola épületét.

– Szeretnénk benne különböző rendezvényeket tartani, a helyieknek közösségépítő összejöveteleket, programokat szeretnénk szervezni, a Holt-Tisza partjára érkező vendégeknek pedig egy helyet szeretnénk teremteni, ahol jól érezhetik magukat – mondta a célokról az elnök.

Hozzátette, az egyesületet amiatt is alapították, hogy adományokat tudjanak gyűjteni vagy pályázatot tudjanak benyújtani a húsz éve nem használt, emiatt egyre romosabb épület felújítására. Az ingatlan egyébként az önkormányzat tulajdonában van, négy évvel ezelőtt az ereszcsatorna és a tető javításával meg is szüntették a beázásokat, amely még tovább rontott volna az épület állapotán.

Egyelőre kérdéses a sorsa

– Az épületnek nincs különösebb eszmei értéke. Annyit fel lehet értékeként hozni, hogy egyedüli épület a faluban, melyet közösségi használatúvá lehet tenni a jövőben az elhelyezkedése, a tulajdonviszonyok és a jellege alapján.

– Ám sajnos Törökszentmiklós egyéb belterülete Szakállas, így a falu nagyon sok pályázati lehetőségtől elesik. De az ilyen, eszmei érték nélküli épületek felújítására egyébként sincsenek pályázatok – válaszolta az épülettel kapcsolatos kérdéseinkre Markót Imre polgármester. Hozzátette, arra viszont van esély, hogy az önkormányzat saját forrásaiból szakaszosan használhatóvá tegye az épületet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában