Szolnoki vár: a feltárás lezárult, de még dokumentálnak

– Mintegy ezerháromszáz négyzetméternyi területen, fokozatosan tártuk fel a helyszínt. Csak a kaszárnyaépületen belül négy járószintet azonosítottunk és térképeztünk fel – idézte vissza a várbéli munkálatokat dr. Kertész Róbert. Az ásatásvezető régész hozzáfűzte, hogy bár a feltárás már befejeződött, a helyszínen még dokumentálják a legfontosabb adatokat.

A szakértő szerint a 2017 óta tartó ásatások váratlan eredményekkel párosultak. Hiszen a munkálatok alapvetően a török kor megismerését szolgálták, végül azonban kiderült, hogy ennél sokkal több, és egymástól gyakran teljesen eltérő korokból származó leletet rejtett a föld.

– Szolnok az ásatásnak köszönhetően olyan tudományos közegbe kerülhet be, ahol ezelőtt labdába sem tudott rúgni. Merthogy korábban nem voltak olyan feltárásaink és leleteink, hogy ez megtörténhessen – mutatott rá a régész.

Az eredményeket áttekintve kiderült például, hogy ezen a helyen már 3500 évvel ezelőtt, a középső bronzkorban vár állt. Az Árpád-kori rétegben pedig egy mongol leletre bukkantak. Megtudtuk, a tárgy nagyon ritka darabnak számít. Éppen ezért volt rendkívüli, amikor előkerült a pontkörökkel díszített bronzlakat teste, ami egy lovat ábrázolt, fején madárral.

– Soha nem láttam még ilyet. A rétegek alapján azonosítottuk be, hogy tizenharmadik századi leletről van szó. A szakirodalom áttekintése után egyértelművé vált, hogy az Arany Horda területén voltak használatban efféle tárgyak. Ami pedig még érdekesebbé teszi az egészet, az az, hogy a mongolok szinte minden tárgyi emléküket elvitték, alig hagytak nyomokat, még a halottaikat is kiásták – emlékeztetett dr. Kertész Róbert.

Korábban arról számoltunk be, hogy egy tizenegyedik századi oszlopfőtöredék is napvilágot látott a helyszínen. Az édesvízi mészkőből készült emlékből hamarosan geológusok vesznek mintát, hogy meghatározzák, honnan bányászták az alapanyagát. A mívesen faragott, akantuszlevelekkel díszített oszlopfejezet mostani ismereteink szerint megyénk legkorábbi kőfaragványa.

Hasonló leletek után biztosan nem kutatnak már az egykori kaszárnyában a szakértők, hiszen a dokumentálást követően a meglévő tárgyi anyagot kell majd feldolgozniuk. Ez azonban már az elkövetkezendő időszak feladata lesz. Az eltelt csaknem két év alatt sokan követték figyelemmel térségünkben a várásatást. Mi több, olyanok is akadtak, akik nyári vakációjuk egy részét a történelmi helyszínen töltötték el.

– Egyszer egy nagymama elhozta az unokáit, mondván, hadd segítsenek az itteni munkálatokban. Ezáltal a Budapestről érkező első és második osztályos kisgyerekek is részt vehettek a kutatásban. Mondanom sem kell, hogy ők voltak a legfiatalabb „munkások” a területen – mosolyodott el a feltárásvezető.

Dr. Kertész Róbert ezután arról beszélt, példátlan összefogás kísérte a kutatói csapat munkáját.

– Az ásatás remek példa arra, hogy miként tud együttműködni a régészet a városvezetéssel, a kivitelezővel, az önkéntesekkel és a katonasággal. Ugyanakkor a környékbeliek részéről is rengeteg apró gesztussal és kedvességgel találkoztunk. Embert próbáló munka volt, de felemelő is egyben. Megtiszteltetés, hogy elvégezhettük – summázta szavait a szakértő.

Szakember elemezte a megmaradt épületrészeket

Koppány András, műemléki épületek falkutatásával foglalkozó szakértő nemrég látogatott el Szolnokra, hogy megvizsgálja a kaszárnyaépület falazatának jellegzetességeit. Mint mondta, a hazai várak esetében gyakran a pusztulásukról beszélünk. És bár Szolnokon sem maradt fenn az erősség, mégis jól látható nyomai vannak a katonai segéderő általi építkezésnek.

– Ittlétem során arra próbálok rámutatni, hogy milyen párhuzamok vonhatók az ország más épületei és az itteni vár között. Cölöpalapozáson, fektetett gerendákra épített válaszfalakat megfigyelhetünk például a körmendi kastélyban is – hangsúlyozta a kutató.

Koppány András kifejtette, a török időkben sok olasz hadmérnök dolgozott az országban, akik korszerű mérnöki tudásukat hamar meghonosították idehaza. A magyar szakemberek pedig ezeket az ismereteket gyakran kamatoztatták az egyes nagyobb hazai várak építésekor.