Portelek

2019.08.25. 20:00

A bekötőút felújításáról tájékoztattak

A bekötőút felújításával kapcsolatban a minap lakossági fórumra hívta össze a helyieket Balog Donát önkormányzati képviselő.

Illés Anita

z útfelújítás ütemezéséről is tájékoztattak

Fotó: Illés Anita

A Magyar Közút Jászberényi Üzemmérnökségének vezetője, Sárosi Norbert az útfelújítás ütemezéséről tájékoztatta a résztvevőket. Megköszönte a lakosság eddigi pozitív hozzáállását, majd elmondta, hogy augusz­tus 26-tól indul az aszfaltozás, ami azt jelenti, hogy terveik szerint szeptember 4-ig teljes útzár lesz a porteleki bekötőúton.

– Ez természetesen nem azt jelenti, hogy addig nem lehet majd rajta közlekedni. Folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot, lesznek olyan időszakok, amikor nem lehet azonnal az aszfaltra rámenni – mondta el Sárosi Norbert, aki további türelmet kért a helyiektől.

A jelenlévő lakosok főként a súlykorlátozásra, a közlekedési morálra, az elkövetkezendő hetek buszközlekedésére vonatkozóan fogalmaztak meg kérdéseket, illetve volt, aki felvetette, hogy az ígéretek ellenére miért nem kétsávos út épül.

Ez utóbbira reagálva dr. Szabó Tamás polgármester kifejtette, hogy senki nem ígért kétsávos utat, azt mondták, hogy az utat megfelelő állapotba, a személygépkocsik számára járhatóvá teszik.

Az útfelújítás ütemezéséről is tájékoztattak
Fotó: Illés Anita

A Volán részéről Bárkányi Armand az elkövetkezendő időszak buszközlekedésével kapcsolatban tájékoztatta a lakosokat. Mint mondta, az Imrédi úton lesz lehetőségük megközelíteni a települést a Portelekre érkező buszoknak és azoknak a járatoknak is, melyek onnan Farmosra mennek tovább.

A menetidő növekedésére számítani kell, Jászberénybe és Farmosra is várhatóan később érkeznek meg a buszok Portelekről. Elhangzott, hogy az eredeti menetidő Jászberény és Portelek között 23 perc, ami augusztus 26-tól szeptember 4-ig akár 45 is lehet.

A fórumon Balog Donát képviselő felvetette, hogy bár ne legyen rá szükség, de amennyiben mentőnek vagy tűzoltónak kell a településre menni, azt megoldják és átengedik, nem lesznek akadályoztatva a bejutásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában