Becsüljük meg a múltunk őszinte lenyomatát őrző régi fotókat!

A képek nemkívánatos elemei­nek, például a portrék ráncainak eltüntetése szinte egykorú vele, nem beszélve arról, amikor embereket is simán kitöröltek a hivatalos fotográfiákról, ha feledésre akarták őket ítélni.

Szerencsére a fényképezés tömegsporttá válásával jórészt túllépett ezen a veszélyen. A szépen komponált, művészi szintű műtermi portrék, fotóművészek szemet gyönyörködtető, elgondolkoztató alkotásai mellett rengeteg amatőr felvétel is őrzi számunkra a múló, soha vissza nem jövő pillanatok őszinte lenyomatát.

Sajnos e gyors kattintásoknak pont bősége az egyik gyengéje. Hiába közvetítenek pótolhatatlan tudást megváltozott tájakról, elpusztult épületekről, hírből hallott eseményekről, gyakran nem becsülik eléggé őket. Sokan nem is tudnak mit kezdeni, ha rájuk maradnak, így inkább mennek válogatás nélkül a szemétbe.

Ezért szívet melengető egy mezőtúri hölgy, Veresné Kádár Anikó missziója, amivel pusztulásra ítélt fotográfiák mentésének szentelte magát. Mindez őt igazolta, mert közkinccsé tett fotóival sikerült másokat is megszólítania. Képeit látva régi közösségek találtak újra egymásra, elfeledettnek hitt ismeretek kerültek ismét köztudatba.

Amit ő most megőrzött a feledéstől, egyre értékesebb lesz számunkra. Az idő ugyanis tovább dolgozik, lankadatlan szorgalommal vág rendet mindenben. Anikónak köszönhetően múltunk valóságának egy szelete már remélhetőleg örökre megmarad a jelennek és a jövőnek is.