Lószőrből készült ékszereivel nyert díjat a népi iparművész

Az idei Magyar Kézművesség kiállításán Országné Dékány Katalin lószőrből készült ékszereit is díjazták. A II. Rákóczi Ferenc és kora kézműves szemmel című pályázat révén, a Duna Palotában rendezett ünnepségen vehette át a kitüntető oklevelét.

Országné Dékány Katalin a hetvenes évek végén kezdett el foglalkozni lószőrből készült ékszerek és egyéb tárgyak készítésével.

– Negyven éve Bodrogi Sándor, a népművészet mestere révén kerültem kapcsolatba ezzel a különleges tevékenységgel. Egy tiszakürti alkotótáborban a férjemnek szerettem volna megmutatni, hogy kell lószőrt fonni, de ő akkor már elkötelezett volt a hímzés iránt. Nekem viszont megtetszett ez a precizitást igénylő, aprólékos munka – kezdte történetét a népi iparművész.

– Sanyi bácsi az alapokat mutatta meg, a további alkotásnak már csak a fantázia szab határt. Szívesen alkalmazok természetes alapanyagokat, ezt a gyűrűt például kagylóval díszítettem, de akadnak a munkáim között csontfaragások is – mutatta a vitrinbe rendezett alkotásait.

1985-ben Katalin munkássága miatt hozta létre a Népi Iparművészeti Tanács a lószőrfonó kategóriát. Térbeli alakzatok, gömbök, cseppformák készíthetőek a ló farkának szőréből, melyet az ékszerkészítő sokszor saját maga szerez be. Előfordult egyszer, hogy férjével nyaralásuk során a Dunánál voltak, és gyönyörű lovakat láttak, gazdájuktól engedélyt kérve téptek ki néhány szőrt a ló farkából.

– Úgy gondoltam: „egy életem, egy halálom” odamegyek, még ha meg is rúg a ló. Szerencsére baleset nem történt, a szálakból három csodálatos, „A” minősítésű gyűrűt tudtam készíteni – mesélte.

A legtöbb esetben a szőr hossza határozza meg az elkészült tárgy méretét. Ha elszakad vagy elfogy az alapanyag, alkalmanként lehet észrevétlenül pótolni, de vannak olyan helyzetek, ahol ez nem megoldható. A természetes színükben pompázó, lószőrből készült ékszerek hónapok alatt készülnek el.

– A készítéssel nem lehet rohanni. Kitartás, türelem és kézügyesség kell a szebbnél szebb munkákhoz, mégsem fárasztó számomra ez az elfoglaltság, inkább kikapcsol az alkotás folyamata. Szeretettel, élvezettel készítem őket, hiszen maradandót alkothatok olyan minőségben, ami megismételhetetlen.

A kézművesremek és mesterremek díjas népi iparművész országosan számos helyszínen, táborokban és különféle alkalmakkor tanítja a lószőrékszer-készítés alapjait.

– Évekkel ezelőtt Törökszentmiklóson háromszor annyian jelentkeztek hozzám, mint a többi művészeti ágat oktatókhoz. Éjfélig készültek a karikák, de nagyon lelkesek voltak a résztvevők.

– Hiszen bárki megtanulhatja a fortélyokat. Örülök neki, ha jó földbe hull a mag. Nem az a cél, hogy csak én készítsem, hanem teret kell engedni másnak, mert ahányan vagyunk, annyiféle termék készülhet el, így bővül a paletta.

Az alapok elsajátításában nyújt segítséget az idén megjelent könyv is, amit férjével, Ország Lászlóval írtak a lószőrékszer-készítésről. A kilenckötetes sorozat harmadik tagja a történeti áttekintés mellett elkészítési módokat, ékszereket és gyakorlati tanácsokat is tartalmaz, így oktatási anyagként is használható.

Ország László kutatásai szerint a világon egyedülálló módszerről van szó: lószőrfonást a lovas népek máshol is készítenek, de térbeli alakzatokból lószőrékszert máshol nem alkotnak, csak itt, a Kárpát-medencében.

– A kialakulástörténet mellett az anyagok és az eszközök is megjelennek a könyvben, melyet a feleségem munkássága révén állítottam össze, hiszen a gyakorlati részével negyven éve foglalkozik – mondta Ország László.

A lószőrékszerek a világon egyedülállóak, csak a magyarok készítik ilyen módon őket, számos pályázaton kitüntetett elismeréssel díjazták, ezért az Ország házaspár hungarikumként való elfogadásáért dolgozik.

Eddig három kötet jelent meg

Az Ország házaspár ötvenhat éve ismerkedett meg egymással, akkor még nem is gondolván, hogy a kézimunkákhoz és a népi iparművészethez mindkettejüket ilyen szoros szálak fűzik majd.

Ország László a Csengedi könyvek sorozat szerkesztője, úgy döntött, hogy összefoglalja a tudását és gyakorlati tapasztalatait, hogy a következő generációk is használhassák majd.

– Szakköröket tartottam, ahol megtanítottam a résztvevőket a magas színvonalú, precíz munkára, hogy örömüket leljék az alkotásaikban. Negyvenöt éven át hímeztem, kutattam, közben rájöttem, hogy az elődeink által felhalmozott tudásanyag elvész, ha nem rögzítjük, ezért fogtam hozzá a hiánypótló könyvsorozat készítéséhez.

– A kapuvári fehér hímzés volt az első kedvencem, ugyanis kiderült, hogy a fehér hímzést nem lehet elrontani – mondta viccesen Ország László, a népművészet mestere, aki a sorozat második kötetét a kun hímzésről írta. Egy-egy tájegység hímzése azért elfogadott, mert az adott térségben a közösségek azonos módon készítik.

Ez azonban a kunságira nem jellemző, mert minden településen más technikát és színezést alkalmaz, nincs meg az egységesség.

– A különféle textilkészítési és díszítési módok közösségi szellemi tulajdon körébe tartoznak, ezért fontos annak továbbadása, hogy a következő generációk is megismerhessék az elődeink által elkészített népművészeti remekeket.