Jászberény

2019.10.12. 19:00

A neves harangkutató papra emlékeztek

A Jász Helytörténeti Kör a közelmúltban a térségből származó egykori kutató elődre, Kovács Mihály jászfelsőszentgyörgyi plébánosra emlékezett.

Darázs Melinda

Kerékgyártó Károly

Forrás: Beküldött fotó

Fotó: Turjanyi Sandor dr.

Az eseményen Ördög János, az Eötvös Loránd Tudományegyetem angol-történelem szakos hallgatója előadásában ismertette Kovács Mihály életútját, munkásságát. A Jászkiséren született plébános számos településen, így többek között Jászfényszarun és Jászfelsőszentgyörgyön is szolgált papként. Jászszentandráson nevéhez fűződik a helyi templom építése. Nagy munkát vállalt fel azzal, hogy végigjárta a Nagy-Magyarország jelentősebb településeit, és a harangokról leírásokat, rajzokat készített.

Kerékgyártó Károly
Fotó: Beküldött fotó

Az összegyűjtött információkból könyvet írt, ami 1919-ben jelent meg Harang címmel. Szakkönyve a mai harangkutatók számára is forrásértékű. Kerékgyártó Károly harangkutató a könyv kiadásának századik évfordulója alkalmából nemrég harangtörténeti konferenciát szervezett Egerben. Előadását Jászberénybe is elhozta a Kovács Mihály tiszteletére szervezett megemlékezésre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában