adósságrendezés

2019.10.03. 13:57

Kengyeli eljárás: a polgármester szerint nem lesz baj a fizetésekkel

Mint arról korábban írtunk, az ez évi szeptember 27-én megjelentetett Cégközlöny hivatalos tájékoztatása szerint a bíróság elrendelte Kengyel önkormányzata ellen az adósságrendezés megindítását, továbbá pénzügyi gondnokot jelölt ki.

Munkatársainktól

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

A bírósági végzés szerint az ok, hogy a község nem fizette meg a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásával megbízott NHSZ Szolnok KN Kft. felé a szolgáltatási díjat, melyet az évek óta tartó pereskedést követően a bíróság a 2019. február 21-én meghozott jogerős ítélethozatala napján – a tőke, valamint a késedelmi kamatok, és a perköltség együttes összegét tekintve – ötvenmillió-kettőszázhatvannyolcezer-ötszázkilencvenhat forintban állapított meg.

Az ügy kapcsán – véleményüket kérve – kerestük Nagy Szilárd kengyeli polgármestert, illetve Boldog Istvánt, a térség országgyűlési képviselőjét. Utóbbi reagálását már közöltük, a kedden nem elérhető községvezető azonban szerdán írásos tájékoztatást küldött el hírportálunknak:

– Ez az ügy egyértelműen politikai indíttatású, a térség országgyűlési képviselője négy éve állóháborút folytat ellenem csak azért, mert nem hagytam megzsarolni a településemet a TOP-pályázatok leosztásánál. Eddig csak a magánéletemet, a politikai karrieremet és Kengyel pályázatait támadta, de most túl ment egy határon. A kengyeli emberek mindennapjait tette bizonytalanná önös érdekei miatt.

– 2013-ban, a rezsicsökkentés idején pályázatot írtunk ki a szemét elszállítására, egyetlen pályázó a Remondis Zrt. volt. Az országgyűlési képviselő szorgalmazta, hogy minél hamarabb írjam alá a szerződést. Viszont a Remondis csak úgy vállalta a közszolgáltatást, hogy ha az önkormányzat díjkompenzációt fizet az elmaradt haszna megtérítésére. A képviselő-testület első körben nem fogadta el a szerződést, mert tudta, hogy nem fogjuk tudni saját forrásból kifizetni a Remondis igényét. Ekkor levélben kértem segítséget az akkori illetékes államtitkártól, dr. Illés Zoltántól. Azt a választ kaptam, hogy kössük meg a szerződést, az állam lefedezi a költségeket (ezt a levelet a polgármester eljuttatta szerkesztőségünkbe – a szerk.).

– A szerződést megkötöttük, amíg tudtunk, fizettünk is a Remondisnak, de az ígért állami támogatás nem érkezett meg, így nem tudtunk teljesíteni a Remondis felé. Amely támogatásra az országgyűlési képviselő hivatkozik, azt az államtól a működési feladatok ellátására kaptuk. A lejárt határidejű számlákat a pénzügyes átutalta, és minden esetben elszámoltunk a Kincstár felé. Számomra meglepő, hogy pont a választási kampányban jött el az adósságrendezés, de természetesen tiszteletben tartjuk a bíróság döntését. Az adósságrendezővel és a számlavezető bankkal egyeztettem hétfő óta, és minden önkormányzati alkalmazott megkapja a héten a fizetését – írta a polgármester.

Boldog István honatya tovább nem kíván foglalkozni az üggyel, a csütörtök reggel hírportálunkon megjelent véleményét továbbra is fenntartja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában