Gyűjtemény

2019.10.21. 17:30

Régi szovjet és magyar emlékeket idéz a szolnoki tárlat

A RepTárban nyitotta meg kapuit a Magyar–szovjet gazdasági és kulturális kapcsolatok, 1948–1991 című kiállítás, melyben az űrkutatás kiemelt helyet foglal el. Jövőre lesz ugyanis negyven éve, hogy magyar űrhajós járt a világűrben.

Hartai Gergely

Az új kiállítást Andrej Viktorovics Juraszov (jobbra), az Oroszországi Föderáció Levéltári Szolgálatának vezetőhelyettese is megtekintette

Forrás: Kiss János

Dr. Szabó ­Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója a megnyitón elmondta, jelentős ügyek kerültek napirendre a közelmúltban a magyar–orosz levéltári együttműködés keretében. Közölte, a második világháború alatt mintegy hatszázezer honfitársunk került szovjet hadifogságba. Ezidáig kétszázhetvenezer honfitársunkra vonatkozóan adtak át szkennelt adatokat orosz kollégáik, decemberig azonban hazánk már a hatszázezer magyarra vonatkozó adatbázist is megkapja.

– A kiállítás a szocialista korszak tudományos és technikai együttműködésére világít rá – vette át a szót dr. Kovács Vilmos ezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka. Miután kiemelte, a tárlat hangsúlyos része a szovjet–magyar űrkutatási program, hiszen jövőre lesz negyven esztendeje, hogy űrhajóst adtunk a világnak Farkas Bertalan személyében.

Emellett a vitrinekben a szocialista éra haditechnikai vonatkozásai is megjelennek.

– 1948-ban kezdődött el az a több évtizedes folyamat, hogy a Szovjetunió által átadott gyártási licenciák alapján, az általuk szállított fegyverekkel volt felszerelve a magyar haderő. Ebben a kiállításban is számos olyan fegyvert és alkatrészt lehet látni, amelyeket a magyar hadiipar 1948 után vett át – mutatott rá dr. Kovács Vilmos. Elhangzott, a kiállított tárgyak és dokumentumok jelentős része magyar és orosz közgyűjteményekből származik, de akadnak magángyűjtőktől származó érdekességek is.

A korszak jellegzetes fegyvereit is őrzik a tárlók
Fotó: Kiss János

Kihelyeztek például egy magyar 7,62 mm-es AK-47 gépkarabélyt, mely a szovjet 7,62 mm-es AK-47 gépkarabély licence alapján készült. De a tárlatot gyarapítja egy magyar 1948 M 7,62 mm-es TT pisztoly is, melyet ugyancsak szovjet minta alapján gyártottak.

A keddi program vendége volt Andrej Viktorovics Juraszov, az ­Oroszországi Föderáció Levéltári Szolgálatának vezetőhelyettese, a Magyar–Orosz Levéltári Vegyesbizottság orosz társelnöke is. – A kiállítás apropóját a hetven évvel ezelőtt aláírt Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) együttműködés adta a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között. Ez volt ugyanis az első olyan dokumentum, amely megalapozta a két állam közti partnerségi viszonyt – hívta fel a figyelmet.

Andrej Viktorovics Juraszov tájékoztatott, a szolnoki kiállítás a második része annak a projektnek, melynek keretében egy hasonló témájú tárlat nyílhatott meg Szentpéterváron is. A szolnoki tablókon helyet kapott többek közt a Szojuz-36 űrhajó startját (1980. május 26.) ábrázoló fotó, valamint látható egy, az űrben készült kép is Valerij Kubaszov és Farkas Bertalan űrhajósokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában