Szolnok

2019.10.10. 19:00

Zökkenőmentesen kezdődött a Szigligeti Színház új évada

Az idei második premier díszletei már állnak az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ nagytermében, a zenekar a karzaton kapott helyet, az egyik próbateremből irodákat alakítottak ki.

Molnár-Révész Erika

Egyebek mellett ezeket mutatta meg szerdán Balázs Péter, a Szigligeti Színház igazgatója dr. Kállai Mária képviselőnek, a parlament kulturális bizottsága alelnökének.

A társulat a színház felújítása miatt költözött ideiglenesen a kulturális központba.

– Az első köszönet a szolnoki közönséget illeti. Örömmel mondhatom, hogy a közel tizenháromezer bérletesből egy néző sem mondta vissza a bérletét a költözés miatt – számolt be az eddigi tapasztalatokról Balázs Péter színházigazgató.

– Abban a munkarengetegben, amikor épül a színház, játszanak a Szín-Mű-Helyben, itt pedig készül a második premierre, továbbra is a közönségét megbecsülve működik a színház, csak kilépve a komfortzónából, még több feladattal – mondta a bejáráson

dr. Kállai Mária.

A találkozón Balázs Péter reményét fejezte ki, hogy jövő szeptemberben már a megújult, modern színházépületben kezdheti az évadot a társulat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában