galériával

2019.11.07. 20:00

Szijjártó Péter hatpontos akciótervet jelentett be Jászberényben

Hat pontból álló akcióterv garantálja azt, hogy az Electrolux létszámleépítéssel járó globális döntése következtében munkájukat elvesztő emberek nem lesznek munkanélküliek és Jászberény sem érzi meg a vállalat kapacitásleépítését – jelentette be tegnap Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter Jászberényben.

Illés Anita

Mint arról már korábban beszámoltunk, a svéd Electrolux szeptemberben bejelentett szervezetátalakítása körülbelül nyolcszáz munkahely megszűnését jelenti. A vállalat döntése után kialakult helyzet adta a témáját annak a jászberényi gazdaságfejlesztési fórumnak, amit csütörtökön tartottak a Szikra Galériában.

– A világgazdaság rendkívül gyorsan és dinamikusan változik. Ezek a változások a nagy világméretű vállalatok globális stratégiájában is visszaköszönnek – mondta Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a fórum megnyitóján. Hozzátette: a jászberényiek tehetnek a legkevesebbet arról, hogy az Electrolux Svédországban hozott egy globális termelésátszervezésről szóló döntést.

Képszöveg: Gazdaságfejlesztési fórumot tartottak tegnap Jászberényben a Szikra Galériában, ahol Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hatpontos akciótervet jelentett be.
Fotó: Gémesi Balázs

Szijjártó Péter a fórumon bejelentette, hogy a kialakult helyzet megoldására a kormány, Dr. Szabó Tamás Jászberény polgármester-jelöltje és Pócs János országgyűlési képviselő által kidolgozott hatpontos akcióterv garantálja azt, hogy az Electrolux létszámleépítéssel járó globális döntése következtében munkájukat elvesztő emberek nem lesznek munkanélküliek és Jászberény sem fogja megérezni a vállalat kapacitásleépítését.

Az akcióterv első pontjaként a külgazdasági és külügyminiszter szólt arról a két kormányzati megállapodásról, ami két új beruházást teremt. Az egyiket a Rosenberger Magyarország Kft-vel kötötték meg. A vállalat 6,5 milliárd forintos beruházásával növeli jászberényi kapacitását az autóalkatrész-gyártás területén. Ezzel százötven új munkahely jön létre. A céggel úgy állapodtak meg, hogy a törvény által lehetővé tett maximális pénzügyi támogatást kapja meg a vállalat vissza nem térítendő támogatásként – emelte ki Szijjártó Péter.

Mint azt a fórumon megtudtuk: a másik kormányzati megállapodás a Szatmári Kft-vel jött létre. A cég 1,4 milliárdos fejlesztéséhez a kormány 680 millió forint támogatást ad, a beruházás harminc új munkahelyet teremt. Az akcióterv harmadik pontjaként Szijjártó Péter elmondta, hogy a térségben jól ismert magyar tulajdonú, közepes méretű vállalkozással előrehaladott tárgyalásokat folytatnak arról, hogy helyi ipari hagyományt élesztenének újra gazdasági tevékenység formájában. A tárgyalás 3,5 milliárd forintos beruházásról szól, amellyel szintén új munkahelyeket hoznának létre a városban.

A negyedik pont az Electrolux Jászberényben maradó tevékenységére vonatkozik. A cég mintegy 330 ezer porszívónak a bérgyártására pályázatot írt ki. A tenderre jelentkező két jászberényi cég állami támogatást kap. Így a tervek szerint a 330 ezer porszívó gyártását Jászberényben tartanák. A külgazdasági miniszter az akcióterv ötödik pontjaként ismertette a Thyssenkrup és a ZF Hungária Kft. munkaerő igényének becsatornázását az Electroluxhoz. Az akcióterv hatodik pontjában pedig a svéd cég gyártóbázisán jövő évtől felszabaduló infrastruktúra áll, melyet ki tudnak ajánlani a befektetőknek, üzleti partnereknek.

Fórumot tartottak

A fórumon Pócs János országgyűlési képviselő köszöntőjében kiemelte többek között azokat a közlekedésfejlesztési beruházásokat, melyek szintén élénkítik a gazdaságot. Dr. Szabó Tamás polgármester-jelölt elmondta, hogy az Electrolux bejelentése óta folyamatosan tárgyalnak a cégekkel, a kormánnyal és azonnali segítséget kaptak. A gazdaságfejlesztő fórumon Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség elnöke és Jákli Gergely, az Exim Bank vezérigazgatója tájékoztatást adtak az érdeklődőknek a fejlesztési forrásokról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában