Mezőtúr

2019.12.04. 11:30

A legügyesebb csigakészítőket ajándékkal jutalmazták

A hagyományok megőrzése az utókor számára igen fontos feladat. Ezt tűzte ki célul a Bodoki Fodor Helytörténeti Egyesület is. A közelmúltban számos olyan rendezvénnyel várták az érdeklődőket, amelyek közelebb hozták a múlt értékeit a jelen emberéhez.

Szabó Lilla Laura

Elek Timi szőnyegszövő mester mutatja a munkafolyamatokat az iskolásoknak

Fotó: Szabó Lilla Laura

– Ötödik alkalommal szerveztük meg a csigatészta-fesztivált. Sajnos a fiatalabb generációknak már alig mond valamit ez a tevékenység. Pedig évtizedekkel ezelőtt olyan hagyomány volt, amely közösségeket fogott össze – kezdte Szabó András, az egyesület elnöke. A családi események, főleg lakodalmak, disznóvágások elengedhetetlen eleme volt a tésztakészítés. A munka mellett a vidámságnak és mulatozásnak szintén jutott szerep.

– Általában mindig énekléssel, tánccal értek véget ezek az alkalmak. Itt felénk, Mezőtúron a citera sokszor előkerült, ami még inkább fokozta a jó hangulatot. Ilyenkor gyakran a szerelem szikrája is kipattant a fiatalok között – folytatta mosolyogva.

Elek Timi szőnyegszövő mester mutatja a munkafolyamatokat az iskolásoknak
Fotó: Szabó Lilla Laura

A fesztivál legfontosabb célja az volt tehát, hogy visszaadjon valamennyit az egykori élményekből. András elmesélte, hogy az iskolás gyerekek közül sokan igen komolyan érdeklődtek, és maguk is kipróbálták a csigatészta elkészítését.

– Jó néhány helyi hölgy volt jelen, akik a mai napig „csigáznak”. Ők mutatták meg az eszközök használatát és a fortélyokat. Még egy barátságos vetélkedőt is rendeztek! – idézte fel. A tanulók húsz csiga elkészítéséhez megfelelő mennyiségű tésztát kaptak, ezekből kellett remekműveket alkotniuk. A három legjobban sikerült adagot jutalmazták, ám végül minden érdeklődő kapott ajándékot.

Egy másik hagyomány felelevenítése iránt is számottevő érdeklődés mutatkozott. A szőnyegszövésnek nagy múltja van a városban. A szövőgyár közel száz évig működött Mezőtúron, sikeresen. Bár már húsz éve bezárt, néhány alkotó a mai napig is aktívan készít csomózott csodákat. A hagyományőrzés több napot szentelt ennek az értéknek. Az egyik napon Elek Timi szőnyegszövő várta a fiatalokat. Kipróbálhatták a gombolyítást és magát a szövés technikáját is. A városi galériában állítottak fel egy szövőszéket erre a célra. Timi gondos odafigyeléssel követte a gyerekek próbálkozásait.

– Észre lehet venni, hogy kik azok, akiket elsőre megfog ez a tevékenység. A kezük szinte magától tudja, hogyan kell fűzni a szálakat – mondta a szövőmester. Az esemény persze bárki számára nyitott volt, így jó néhány felnőtt is bepillanthatott a különleges tevékenységek rejtelmeibe.

Szívesen elevenítik fel közösen a hagyományokat

A programokkal kapcsolatos visszajelzések igen pozitívak voltak. Az idősebbek és fiatalabbak is szívesen vettek részt a rendezvényeken. Ám Szabó András szerint a gyermekek öröme az igazi elismerés.

– A fesztiválon volt egy kislány, akinek annyira tetszett a csigakészítés, hogy végül elérte, otthon is üljön össze a család egy ilyen eseményre. Barátokkal, rokonokkal kiegészülve készült a házi csiga, és közben mindenki együtt volt! – mesélte az elnök. – Egy másik gyermek az édesanyjával kettesben alkotott otthon.

A szőnyegszövés iránt is komolyan érdeklődik két-három gyermek. Az egyesület jövőbeli tervei között szerepel, hogy megteremtsék a szövés oktatásának feltételeit. Bíznak abban, hogy egyre több fiatal kap kedvet a hagyományok ápolásához, újraélesztéséhez.

A témával kapcsolatban véleményt is írtunk, melyet ide kattintva olvashatnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában