JÁSZKUNSÁG

2019.12.17. 20:00

Az új motort vásárlók zöme a Hondára szavaz

Jelentősen meghaladta hazánkban az értékesítés az egész évre előre­jelzettet a motorkerékpárok piacán, de ennek ellenére is alacsony a forgalomba helyezés – tette közzé a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete nemrégiben. A Datahouse adatai szerint megyénkben idén dupla annyi új kétkerekűt adtak át, mint tavaly.

Czakó Nóra

Az év első tizenegy hónapjában közel kilencven új motorkerékpárt helyeztek forgalomba megyénkben. Kétszer annyit, mint az előző év azonos időszakában – derült ki a Datahouse hírportálunknak küldött adataiból. Ez nagyságrendileg az országosan eladott mennyiség mintegy két százaléka.

A megyében új motort választók kedvenc márkája a Honda, ebből huszonhat járművet vásároltak. A második helyen a BMW áll tizenöt darabbal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Suzuki került tizennégy modellel.

Öt darab kelt el Kawasakiból, Keewayből, Yamahából és Vespából, kettő CF Moto-ból és Ducatiból. Vásároltak még az Anaig, Brixton, Harley-Davidson, Indian, KTM, Moto-Guzzi, MV Agusta, Piaggio és a Quadro motorjaiból is. Ezekből márkánként egyet rögzítettek.

Az egyik megyei motorosbolt tulajdonosa szerint az eladások száma nem csökkent, inkább áttevődött más szegmensbe. Jelenleg a kisebb köbcentis járműveket, a segédmotorokat keresik inkább. Annyira árérzékenyek az emberek, hogy az olcsóbb motorokat viszik jobban, sok esetben a használtakat is. A nagyobb méretű motorok eladása szinte egyenlő a nullával.

– Amióta az uniós szabványokat tartaniuk kell ezeknek a járműveknek, nagyon sok járulékos költsége van a gyártásuknak. Gondolok itt a katalizátorokra, befecskendező és motorvezérlő rendszerekre – magyarázta a szakember. – Régen viszonylag egyszerű szerkezetek voltak a motorkerékpárok, most ezeket túl kell elektronikázni, ami nagyban megnöveli az árukat. A teljesítményüket viszont csökkenti. Ez azért gond, mert főként a fiatalabb korosztály érdeklődik a motorok iránt, és nekik szükségük van arra, hogy teljesítményileg kapjanak egy kis pluszt.

Emellett a kínálat is kisebb lett, hiszen a gyártók is kevesebb modellel jelentkeznek a piacon. Ennek oka, hogy ezeket a változásokat le kell követniük, és nem minden modellbe tudják azonnal beépíteni.

Egy másik motorosbolt tulaja viszont azt látja, hogy csökkenő tendenciát mutat a motoreladás mind az új, mind a használt járművek tekintetében. Ennek az lehet az oka, hogy már telítődött a piac.

Hazánk viszonylag kis felvevőkapacitással rendelkezik ilyen téren, és az utóbbi pár évben meglehetősen nagy dömping volt motorokból. Tehát, akinek igénye volt rá, az már be tudta szerezni. Éppen ezért mostanában inkább már csak a minőségi cserék folynak.

Ebben az üzletben azonban a robogók eladása eléggé visszaesett, és inkább a nagyobb motorokat vásárolják. Viszont a használt járművek a kelendőbbek, mivel a többség nem hajlandó, vagy nem tud megfizetni egy több milliós új motort.

Egy jó állapotú használt kétkerekűt kis szerencsével már fél- vagy egymillió környékén ki lehet fogni, míg ezek újonnan három-öt millió forintba kerülnek.

Forgalomba helyezett új motorkerékpárok száma márkák szerint

Jász-Nagykun-Szolnok megyében 2019. januártól novemberig:

Honda 26 db

BMW 15 db

Suzuki 14 db

Kawasaki 5 db

Keeway 5 db

Yamaha 5 db

Vespa 5 db

CF Moto 2 db

Ducati 2 db

Forrás: Datahouse

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában