JÁSZKUNSÁG

2019.12.12. 07:00

Megyénkben is népszerű a diákhitel

Töretlen az érdeklődés a diákhitelek iránt. Az országban eddig már több mint négyszázezer diák élt ezzel a lehetőséggel. A szabad felhasználású Diákhitel1-et és a képzési költségekre fordítható Diákhitel2-t egyaránt húsz százalékkal többen vették fel idén. A megyei hallgatók az elmúlt két évben szinte azonos számban igényelték a diákhitel-termékeket.

Czakó Nóra

Forrás: Illusztrációfotó/Shutterstock

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is a képzési költségek kifizetésére használható Diákhitel2 volt a legnépszerűbb a Jász-Nagykun-Szolnok megyei diákok körében. Ezt a fajta támogatást ugyanis október végéig 195-en kérték, míg a szabad felhasználású Diákhitel1-et 148-an – tájékoztatta lapunkat Bednárik András, a Diákhitel Központ Zrt. PR-munkatársa. Hozzátette, az elmúlt két évet vizsgálva a diákhitel-termékeket szinte azonos számban igényelték szűkebb hazánkban a hallgatók.

Ha a diákhitelt felvett megyei tanulók számát nézzük, akkor viszont a Diákhitel1 bizonyult keresettebbnek. Ezt idén november végéig 677-en vették fel, míg a Diákhitel2-t 568-an. Azon tanulók száma, akiknek szabad felhasználásra utaltak pénzt, csökkent tavalyhoz képest, míg a tandíjra fordítható összeget felvevő hallgatók száma emelkedett.

Nemrég bevezették a Nyelvtanulási Diákhitelt, amely a nyelvvizsga megszerzését segíti, így a Diákhitel Központ termékei már három oldalról támogatják a hallgatókat. A havi hetvenezer forintig igényelhető Diákhitel1 a hétköznapi megélhetést segíti, a felső korlát nélküli Diákhitel2 a tanulmányok finanszírozását biztosítja, a Nyelvtanulási Diákhitel pedig a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgát támogatja maximum ötszázezer forinttal.

Szerdahelyi Kingától, a Diákhitel Központ Zrt. marketing- és kommunikációs igazgatójától megtudtuk, hogy a kedvező konstrukcióknak, a törlesztési és családtámogatási kedvezményeknek, valamint a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően töretlenül növekszik az érdeklődés a lehetőség iránt. Az októberben bevezetett Nyelvtanulási Diákhitelt az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákok vehetik fel, illetve azok igényelhetik, akik már befejezték tanulmányaikat, de nyelvvizsga hiányában nem kapták meg diplomájukat.

– Jelenleg közel kilencvenháromezer olyan diák vagy volt hallgató van Magyarországon, akik azért nem vehették át diplomájukat, mert nincs meg a nyelvvizsgájuk. Ez a hitel elsősorban nekik kíván segítséget nyújtani. Az alap és osztatlan képzésre idén felvett hatvanezer hallgató hatvankilenc százaléka rendelkezik csak a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgával, az új hitellel azokat is támogatjuk, akik már egyetemi, főiskolai tanulmányaik során megszereznék a diplomához szükséges nyelvvizsgát – emelte ki Szerdahelyi Kinga. Ugyanakkor egy országos felmérés alapján a hallgatók legtöbbje a szabad felhasználású diákhitelt lakhatásra, aztán élelmiszerre, ruházkodásra költi, és csak ezután következik a kultúra, szórakozás, valamint az idegen nyelv tanulása.

Segíti a diploma megszerzését

A jelenleg másodéves szolnoki Szabó Mónika lapunknak elmondta, hogy mivel ő jogosult különféle ösztöndíjakra és szociális támogatásokra, ezekből fedezni tudja kollégiumi lakhatását és megélhetését. A diákhitelre csak a tandíj miatt volt szüksége. Szerinte a hátrányos helyzetűeknek kifejezetten jól jön ez a lehetőség, hiszen így nekik is megadatik, hogy diplomát szerezzenek.

A szintén szolnoki Kovács Ádám hiába fejezte már be tanulmányait az egyetemen, csak egy tanúsítványt kapott kézhez, mert nem volt meg a nyelvvizsgája. Ennek főként anyagi okai voltak, de a Nyelvtanulási Diákhitel bevezetésének köszönhetően hamarosan ő is átveheti a diplomáját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában