Vélemény

2019.12.17. 11:30

Összekötni múltat a jelennel, szívet a lélekkel

Úgy hiszem, hogy a magyar népdaloknak varázslatos hatalmuk van. Képesek különleges erővel megragadni az embert.

Szabó Lilla Laura

Főleg, ha olyan előadó hangján csendülnek fel, aki szívvel-lélekkel él meg minden sort éneklés közben. Pontosan így tesz a fiatal kevi lány, Simon Évike is. Nem csoda, ha megkapó színpadi jelenléte a szakmai fülekre szintén komoly hatással van. Legutóbbi erdélyi szereplésének eredményéről cikkünkben olvashatnak.

Számomra mindig nagyon szimpatikus és példaértékű, amikor a fiatal generáció tagjai ősi tradíciókban találnak értéket önmaguk számára. Nem tartják „cikinek”, hanem egyenesen feloldódnak benne és fürdőznek az élményben, amit egy népdal eléneklése adhat. Az pedig nem is meglepetés, hogy egy ilyen performanszt hallgatva, a nézőkben szintén megannyi érzés kezd munkálkodni. És kell-e erősebb visszajelzés az előadónak, mint az arcokon végiggördülő könnycseppek?

Még csak felvételről volt szerencsém meghallgatni Évit, de azt kell mondanom, a hangja valóban megérinti az ember lelkét. Annyira tiszta és természetes, mint egy patak, mely mellett évszázadokkal ezelőtt maguk a dalok születtek. Elképesztő belegondolni, hogy bár a korok változnak, de az érzések, a félelmek a vágyak pont annyira jelen vannak a mai ember életében, mint régen. Csak éppen ez a mesés, változatos anyanyelvünk akkoriban árnyaltabban mesélt a titkokról, történésekről. Talán ez lehet a dalok erejének a titka. Örök érvényű üzeneteket hordoznak, és összekötik a múltat a jelennel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában