Jászkunság

2019.12.26. 15:30

Szívesen ajándékozunk élményeket karácsonykor

A karácsonyi időszak jelentős kiadásokkal jár. Hazánkban a családok az ünnepet megelőző hetekben évről évre többet költenek ajándékokra, kiegészítőkre és élelmiszerekre.

Szabó Lilla Laura

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Egyes felmérések szerint már jócskán karácsony előtt sokat költöttünk az ünnepi előkészületekre.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség adatai szerint Magyarországon akár az ezerkétszázmilliárd forintot is elérheti a kereskedőknél hagyott összeg értéke. Ennek egy része, becslések alapján közel nyolcvanmilliárd forint az internetes rendelésekből származhat. Ez utóbbi adat szintén rekordforgalomnak számít, és jól mutatja azt, milyen nagy mértékben válik egyre népszerűbbé a netes vásárlás. Évről évre jellemzően harminc, negyven százalékos növekedést mutat. A vásárlók általában műszaki cikkekre és ruházati termékekre költenek ilyen formában.

Megyénkben a gyermekjátékok, ruházati cikkek és könyvek mellett az ékszerek és illatszercsomagok állnak előkelő helyen az ajándéklistákon.

– Idén is sokan keresték a gondolkodást, logikát, megfigyelőképességet fejlesztő játékokat az üzletben – kezdte Veresegyházi Károly, a szolnoki Okos Játékok Üzletének ügyvezetője. Hozzátette, a fejlesztő játékcsaládok változatlanul népszerűek.

– Az óvodás korosztály számára a papírból készült építőjáték nagyon kedvelt, az idősebbek a reflex- és megfigyelőképességet fejlesztő változatokat kedvelik. Ezeknek nagy előnye, hogy a család együtt tud játszani velük, így a vidám társasozás közös élménnyé válik – részletezte Károly.

S hogy milyen összegeket költenek a vásárlók ajándékokra?

– A kereskedő szerint keveset, a vevő szerint sokat! – fogalmazott Veresegyházi Károly. Hozzátette: tapasztalatai szerint boltjában átlagosan 6–7 ezer forint körüli értékben vásárolnak. Azt viszont kihangsúlyozta, jó érzés, hogy egyre több család fedezi fel a közösen töltött idő értékének jelentőségét a játékokon keresztül.

Fotó: Illusztráció/Shutterstock

A szolnoki Szapáry Ékszerházban azt tapasztalják, hogy a vevők a maradandó ajándékokat keresik.

– A vásárlók időtálló dolgokkal szeretnék meglepni a szeretteiket, az utóbbi években inkább ezen van a hangsúly, akár karóráról, akár ékszerről van szó – fejtette ki Lévay Szilvia üzletvezető. Rámutatott, a választási szempontokat ilyenkor elsősorban a megajándékozandó személy stílusa, ízlése határozzák meg, az ár pedig másodlagos. A meglepetésekre egyébként igen eltérő összegeket költenek az emberek.

Megbeszélik, mi legyen a fa alatt

A szolnoki Szabó család két gyermeket nevel, mindketten nagyok már, így általában előre megbeszélik, ki mit szeretne találni a fa alatt. Zoltán, az édesapa elmondta, nagyjából ötvenezer forintot költenek a karácsonyi meglepetésekre.

A Mesterszálláson élő Soós Edina és családja korábban hagyományos ajándékozással ünnepelt. Ám új tradíciót teremtettek és inkább az együtt töltött időre fektetik a hangsúlyt.

– Mindenki hozzátett valamit az ünnepi asztal kínálatához és mindannyian együtt voltunk otthon, nekünk ez az ajándék – mesélte Edina.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában