2020.01.09. 11:30
A fizika oktatásán keresztül készítette fel diákjait az életre
Szerencsés, aki egész életét ugyanazon a pályán töltheti, végképp, ha azt csinálhatja, amit szeret. Mintegy ötven év, nagyrészt a tiszafüredi Kossuth Lajos Gimnázium katedráján. Ennyit töltött a pedagógusi pályán Puskás Lajos, a város díszpolgára. Sohasem munkaként tekintett a tanításra.
Puskás Lajos szerint a legjobb visszajelzés, ha az egykori diákból sikeres felnőtt lesz
Fotó: Ujvári László
Tavaly a Kossuth Lajos Gimnázium nyugalmazott pedagógusa, Puskás Lajos kapta a város díszpolgári címét. Sikerült az utolsó percig titokban tartani a részleteket, maga a díjazott lepődött meg a legjobban, mikor a nevét hallotta.
– Kaptam egy levelet az önkormányzattól, egy meghívót az ünnepi képviselő-testületi ülésre. Azt írták, ha szeretnék részt venni rajta, jelezzek vissza. Gondoltam, ha nem válaszolok, az egyértelmű – emlékezett vissza hírportálunknak a díjazott.
Egyéb elfoglaltsága volt a megjelölt időpontban, így nem tulajdonított neki jelentőséget. Pár nappal később két telefonhívást is kapott, végül kötélnek állt.
– Van egy 1972-ben érettségizett osztályom, azt mondták, hogy ők is ott lesznek. Nem értettem, hogy miért, de végül megoldottam, hogy el tudjak menni – idézte fel. Még ekkor sem tudta, mi készülődik, de már sejtette, van valami a háttérben. Nem sokkal később már az arcára volt írva a meglepettség, mikor kiderült: ő kapja a Tiszafüred Város Díszpolgára címet.
– Volt egy roppant nagy tudású tanárom, aki a fizikát és talán az egész tanári pályát megszerettette velem – idézte fel. Az egyetemi évek után – rövid miskolci kitérőt követően – 1965-ben feleségével Tiszafüredre költöztek. Komoly pedagógushiány volt akkoriban, mindketten a Kossuth Lajos Gimnáziumban kezdtek tanítani.
Diákok ezrei pallérozódtak, formálódtak a kezei alatt, szinte nincs a környéken olyan fiatal és középkorú, aki ne ismerné Puskás Lajost. Nem egy olyan család van, ahol három generációt is végigvezetett a fizika és matematika sokszor végtelennek tűnő labirintusán.
– Ahogy öregszik az ember, a nevek úgy merülnek feledésbe, de az arc megmarad – magyarázta nevetve. Sokan megállítják az utcán, nem ritka ilyenkor, hogy nem emlékszik az egykori diák nevére, ami nem is csoda, hiszen öt évtized alatt számtalan arccal és névvel találkozott.
Felmerülhet a kérdés: nem unalmas-e évtizedeken át ugyanazt csinálni? Puskás Lajos határozottan állítja, hogy nem. Évről évre változik a diáksereg, a tananyag és a módszertan. Számára minden tanév új élményeket, minden osztály új arcokat, és minden változás új kihívást, feladatot jelentett.
– Mindig azt csináltam, amit szerettem, soha nem tekintettem munkának. Nem érdekelt, ha egy régi-új tanítványom otthon keresett, ha kellett, órákat beszélgettem velük vagy segítettem, ha tudtam – ecsetelte.
A kötelező feladatokon túl az érdekelte, hogy a tanulók életre való, talpraesett emberként lépjenek tovább. Meggyőződése, hogy egy pedagógusnak az egyik legjobb visszajelzés, ha az egykori diákból sikeres felnőtt lesz.
– Rohamtempóban változik a nagybetűs élet, rohamtempóban kell változnia a pedagógusnak is, hogy minderre fel tudja készíteni a fiatalokat – jegyezte meg.
Nyugdíjazása után óraadóként is dolgozott
Nyugdíjazását követően még óraadóként visszajárt tanítani, de 2018-ban véglegesen szögre akasztotta a legendás fehér köpenyt. Igyekszik mindig valami elfoglaltságot találni magának, nyugdíjasként sem unatkozik. Az olvasás, zenehallgatás és rejtvényfejtés mellett szeret társaságba járni, régi ismerősökkel, egykori tanítványaival tartani a kapcsolatot.