galériával

2020.01.21. 14:00

Négyszáz kisállatot mutattak be az árokszállási seregszemlén

Kakaskukorékolástól, galambbúgástól volt hangos a jászárokszállási Széchenyi István Általános és Alapfokú Művészeti iskola tornaterme hétvégén.

Illés Anita

A Csörsz Vezér Galamb Díszmadár és Kisállattenyésztők Egyesülete ugyanis immár tizennyolcadik alkalommal szervezett kisállat kiállítást. A seregszemlét az elmúlt évben elhunyt Bartus József emlékére ajánlották fel, aki örökös tiszteletbeli tagja volt az egyesületnek.

Az eseményen negyvenhét kiállító 361 galambot, 13 díszbaromfit, 19 nyulat és 7 díszmadarat mutatott be. A helyieken kívül Szikszóról, Egerből, Jászberényből, Ózdról, Abonyból, Martfűről és Szlovákiából érkeztek tenyésztők a kiállításra, ami minden évben nagy népszerűségnek örvend a városban.

A baromfikat és a galambokat ezúttal is zsűri vette szemügyre és értékelte. Gulyás Alajos, az egyesület elnöke elmondta, hogy a kiállításhoz kapcsolódva rajzpályázatot hirdettek általános iskolások részére, amelynek témája a ház körül tartott kisállatok voltak. A felhívásukra érkezett közel százötven alkotást a kisállatkiállításon csodálhatták meg az érdeklődők. A pályaműveket négy korcsoportban díjazták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában