2020.01.21. 06:50
Segítség van, csak kérni, adni és biztosítani kell
Azt hiszem, az iskolában az ember már korán megismer néhány fontos szabályt, amely jobb esetben egy életen át elkíséri. Az egyik ilyen, hogy a célok eléréséért küzdeni kell. Vagyis tanulj a jó jegyért. A tudást pedig feleletben, dolgozatban mérik.
A számonkérések ijesztően megszaporodó gyakorisága viszont két időszakban nagyobb terhet ró a diákokra, mint általában: félév és év vége előtt.
Visszagondolva azt mondhatom, hogy egykor bennem is feszültséget okozott az elvárásoknak való megfelelés. Azonban mélyen a lelkembe nézve kijelentem, sem a fejlődésem, sem az önérzetem nem szenvedett marandó sérüléseket emiatt. Vagy talán csak a munka világában szerzett valóságízű tapasztalatok enyhítettek a régi érzéseken? Ki tudja…
Az viszont tény, hogy egy-egy félelmetesnek ítélt témazáró vagy rettegett felelet rá tudja nyomni a bélyegét a diák lelkivilágára. Cikkünkben egyebek mellett erről is olvashatnak.
Nekem hetedikben volt meghatározó élményem. Táblánál megoldós matekpélda. Álltam ott fülig vörösen, némán, nem jött a gondolat. A krétát morzsolgatva és a „szenvedésemet okozó” számkupacot bámulva a föld alá süllyedtem volna. Végül tanári segítséggel, némi küszködés után megszületett az eredmény. Én meg visszakullogtam a helyemre. És vége volt. Ebben ennyi a tanítás, amire persze csak utólag jöttem rá. Hogy néha izzasztó próbatétel elé kerülünk, de túléljük. Csak épp nehéz azonosulni ezzel, ha közben állandó a nyomás a jól teljesítés miatt.
De ez talán nem változik, hiszen számonkérés mindig is volt és lesz. A legtöbb pedig a tanár, diák és szülő hármasán múlik. Mert segítség van, csak kérni, adni és biztosítani kell. És azt hiszem, elsősorban ebben volna jó fejlődni… Utána jöhet a matek!
