Partnerség

2020.02.10. 07:00

Derzs is csatlakozott Nagyiván és Tiszaigar közös hivatalához

Idén január elsejétől közös önkormányzati hivatalt tart fenn Tiszaderzs, Tiszaigar és Nagyiván, melynek székhelye éppen a legkisebb lélekszámú Tiszaigaron van.

Ujvári László

Korábban közös önkormányzati hivatalt tartott fent Nagyiván és Tiszaigar, azonban mára a két település összlakossága nem éri el a törvényben meghatározott minimum kétezer főt, ezért harmadik település bevonása vált szükségessé.

Éppen kapóra jött, hogy a képviselő-testület határozata alapján Tiszaderzs nemrég kilépett a Tiszaszőlőssel közösen fenntartott önkormányzati hivatalból. A Tisza-tó-parti település jelezte csatlakozási szándékát Tiszaigarnak és Nagyivánnak, a két község pedig örömmel vállalta a partnerséget.

A három települést magában foglaló közös önkormányzati hivatal székhelye Tiszaigar lett, a különböző feladatok és munkaterületek elosztása még egyeztetésre vár.

– Eddig is kiváló kapcsolat jellemezte Nagyiván és Tiszaderzs múltját, örömmel nézünk a közös munka elé – jelezte Bári Ágnes, Nagyiván polgármestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában