Kiderült, mi történt az elhurcolt jászberényi család tagjaival

A cikk megjelenése után Bojtos Gábor főlevéltáros, a megyei levéltár munkatársa hívta fel a figyelmet néhány, az országos levéltárban általa talált iratra, melyek néhány lépéssel közelebb visznek bennünket a három férfi, az apa és két fia sorsának feltárásához.

Mint korábban írtuk, 1944 végén Jászberényben Detki József hentesmester és egyik fia végzett a családjával erőszakoskodó orosz katonával. A férfit két fiával együtt megtorlásként elhurcolta a szovjet hadsereg, feleségét és két leányát kitette hátukból az új hatalom, majd mindenüket elvették. Detki Józsefné haláláig kutatott hozzátartozói után, s úgy hunyt el, hogy soha nem látta viszont egyiküket sem.

Az előttem levő kézírás tanúsága szerint az asszony 1946. szeptember 20-án levelet írt Budapestre a külügyminisztérium hadifogoly irodájának. Ebben egy orosz fogságból betegsége miatt hazaengedett jászárokszállási embertől kapott hírre hivatkozva kéri József fiának a hazahozatalát a Szovjetunióból. A megsárgult papíron olvasható ifjabb Detki József általa ismert utolsó tartózkodási helye is, a Moszkva melletti „Borovics Szent Láger tábor”. Itt kéri a szintén oroszok által elhurcolt András fiának a felkutatását is, aki tudomása szerint 1945 tavaszán Romániában hunyt el a foksányi táborban. Az utóbbi közlés arra is magyarázat, hogy később egyik leányával miért indult Romániába szerettei nyomát kutatni. Fia földi maradványait szerette volna ott megtalálni.

Szintén ebben a levélben írja, hogy tudomása szerint férjét, idősebb Detki Józsefet egy orosz katonai alakulat Hévízgyörkről vitte magával ismeretlen helyre. Hévízgyörk Pest megyében, az aszódi járásban található, ezek szerint annak az előző cikkben említett jászberényi híradásnak is van némi alapja, ami szerint Detki Józsefet Pest közelében látták utoljára élve. Az asszony beadványában alakulatszámmal együtt megadja egy bizonyos Lovasenko, vagy talán Lazarenko őrnagy nevét is, akitől az információ származhat. Az említett tiszt azonos lehet azzal a Lazarenko államvédelmi őrnaggyal, akinek igazolásával tért haza Detkiné és nagyobbik lánya 1944. december 6. és 1945. január 8. közötti orosz fogságából.

Egy szintén a budapesti Nemzeti Levéltárban őrzött irat szerint a magyar külügyminisztérium szóbeli jegyzékben, majd írásban kérte a szovjet nagykövetséget, hogy intézkedjenek Detki József főiskolai hallgatónak a Moszkva melletti táborból történő hazaszállításáról. Egyúttal Bukaresttől is tájékoztatást kértek a tudomásuk szerint a foksányi táborban elhunyt Detki András főiskolai hallgató ügyében, de nem tudni, hogy kaptak-e valamilyen érdemleges választ.

A családfő sorsával kapcsolatban jelenleg még ennyi írásos adat sem ismert. A szovjet katonai szervek tagadták, hogy bármiféle eljárást indítottak volna ellenük. A Szövetséges Ellenőrző Bizottság 1947. március 26-án azt közölte a magyar külügyminisztériummal, hogy a szovjet hadsereg nyomozói nem tartóztatták le Detki Józsefet. Felesége 1957-ben a jászberényi tanácshoz benyújtott, lakóháza korábbi államosítása ellen tiltakozó fellebbezésében említi, hogy ügyében a szovjet nagykövetségnél is próbál eljárni, de ennek eredményéről sincs adatunk.

Ezen a ponton valószínűleg valóban véget ér a történet. A köztiszteletben álló Detki család tragédiája annak idején nagy felháborodást keltett a városban. Évtizedek múlva is suttogtak róla, de mára megpróbáltatásaik történetét csak az ottani háborús emlékmű őrzi tovább.