2020.03.12. 07:00
A hosszú élet titkát is elárulták a kevi otthon lakói
A közelmúltban indítottak el a közösségi médiában egy kezdeményezést. Idősotthonokban élő lakókat kérdeztek meg arról, hogy szerintük mi az élet értelme, mi a tanácsuk a fiatalabb generációknak. Az üzeneteket az életkorral együtt kiírták egy táblára, amelyet maguk elé tartottak. Az így készült fotók gyorsan bejárták a világhálót, többen is követték a példájukat.
Képünkön a százéves Szabó Pálné Margit látható szívélyes intelmeivel
Fotó: Mészáros János
A kevi idősek otthonában élők szintén kedvet kaptak ehhez a „kihíváshoz”, készséggel osztották meg gondolataikat a nagyvilággal.
– Felénk mindig történik valami, a lakóink szívesen részt vesznek szinte bármiben. Összetartó kis közösség alakult itt ki, a jó kedv és huncutság nagyon jellemző rájuk – mondta cinkos mosollyal Némethné Mészáros Piroska foglalkoztató nővér.
Az ebédlőben izgatottan várakoztak a hölgyek és urak. Piroska rutinosan mozgott körülöttük, gondosan kiosztotta a már korábban összegyűjtött és feljegyzett gondolatokat. Mindenki alaposan átvizsgálta, hogy biztosan a saját tanácsát tartalmazó kartonlapot kapta-e vissza. Várakozás közben pedig éppen kártyaparti zajlott egy négyfős társaságnál.
A foglalkoztató nővér felfedezett némi hiányosságot egy-két táblán, itt-ott lemaradtak az életkorok. Így kérdésekkel iparkodott pótolni ezeket. A legtöbb lakó már „szépkorba” lépett. Van, akit nem igazán foglalkoztatnak a tovasuhanó évek, de a legtöbben pontosan számon tartják őket.
– Irénke néni, mennyi az annyi? Hetven...? – kérdezte tőle Piroska, amire pironkodva jött a válasz:
– Még csak hatvankilenc!
– És Pista bátyám hány éves?
– Én? Hát nyócvanöt!
Fiataloknak üzentek a túrkevei idősek
Molnár Ferencné öt éve került ide Tiszapüspökiből a dolgos évek után, amiket a húsiparban töltött. Két gyermek és nyolc unoka teszi teljessé a mindennapjait.
– Bár sokan vagyunk sokfélék itt, mégis jó közösséget tudtunk kialakítani. Olyan aranyosak velünk a dolgozók is, megbecsüljük, szeretjük őket! Egyébként szívesen töltjük együtt az időt a lakókkal, szeretünk beszélgetni, jókat enni. Fontos, hogy az ember örülni tudjon annak, ami van – részletezte a hatvankilenc éves hölgy.
– Azt javaslom a fiataloknak, hogy ne kapkodjanak semmivel! Ma már olyan gyors az ösmerkedés is. Takarosan, szépen hagyni kell, hogy alakuljanak a dolgok, mindennek sora van! – hangsúlyozta a nyolcvanöt éves Osztényi István. Hozzátette, hogy a család az egyik legfontosabb érték és csak úgy lehet szépen, ügyesen gondoskodni róla, ha mindenki együtt van, és elég időt szánnak egymásra.
– Az unokáimnak is ezt tanácsoltam. Az egyik huszonhét, a másik huszonkilenc, na ők nem kapkodják el a társválasztást! Mondjuk huszonöt éves kor körül már azért össze kék’ kerülni, de majdcsak megtalálják a hozzájuk illőt – fejtette ki az úr.
Türelmesen várakozott két kilencven év feletti lakó. Mindketten több mint hat évtizednyi boldog házasságot tudhattak maguk mögött. Legalábbis így vallottak az emberöltőt átölelő kapcsolatról.
Hatvanöt éve voltunk házasok, amikor elhunyt a feleségem. Soha nem veszekedtünk! Soha! De még a család más tagjaival sem vitáztunk. Békesség volt nálunk és szeretet. Ez nagyon fontos! Szerencsére nagy a családom, ők tartják bennem a lelket! Meg a kertészkedés. Örülök mindennek, de a feleségem azért hiányzik – részletezte emlékeibe merülve Bíró Sándor.
– És az még nagyon lényeges, hogy vigyázzanak magukra! Ne rohangáljanak az autók előtt, nézzenek fel ezekből a telefonokból mielőtt átmennek a zebrán! – egészítette ki gondolatait Sanyi bácsi, de közben már vissza is fordult az aktuális kártyapartihoz.
Hasonlóan vélekedett az élet nagy dolgairól Finta Sándorné is.
– A férjem kilenc éve távozott az élők sorából. Hatvan éve voltam a felesége akkor. Öt fiúval áldott meg minket az ég. Mind szakember lett! Huszonkét unokám van, dédik és ükunokák is. Gyakran látogatnak, mindig szívesen jönnek és nagy szeretettel várom őket! Úgy szeretném, ha ők is olyan boldog életet élnének, mint én a férjemmel egykor! Ezt kívánom nekik – mondta kedves mosollyal a hölgy. Hozzátette, hogy párjával a házas évek alatt nem illették egymást bántó szavakkal, sértésekkel.
– Egy egész óra hosszáig nem voltunk haragban a férjemmel! Mindent meg kell és lehet is beszélni! Csak ne feküdjön le haraggal az ember – egészítette ki jótanácsait a hölgy.
Közben megérkezett az intézmény egyik ideiglenes lakója is. Szabó Pálné Margitka múlt szeptemberben ünnepelte a századik születésnapját. Nem él az otthonban, most is csak átmenetileg van itt, mivel a közelmúltban átesett egy műtéten. Egyébként remek egészségi állapotnak örvend, gyakran benéz a többiekhez és az unokájához, Szabó Attilához is, aki az intézmény igazgatója.
– Én jó egészséget kívánok. És azt tanácsolom, szeressenek mindenkit, magam is mindig így tettem! A legjobb mindig a békesség!
